Irodalmi Szemle, 1995
1995/7-8 - Pomogáts Béla: Az egyensúlykeresés dilemmái
Pomogáts Béla hozott ez visszaigazolást és támadást, sokan meglátták, hogy a konszenzust és a kiengesztelődést szeretném építeni, ezek elismeréssel figyelték tevékenységemet, mások megrovássaf illették azért, hogy nem köteleztem el magam egyik politikai irányzat mellett sem. Kaptam magas pozíciókra meghívásokat és méltatlan, időnként aljas támadásokat, a többi között olyanok részéről, akik a kádári korszakban a legkevésbé sem mutatták ki ellenzéki érzületüket, ellenkezőleg a kommunista párt hűséges káderei voltak, 1989 után viszont hirtelen felfedezték magukban a nemzeti ellenállás bajnokát. Nehéz volna mérleget készíteni az elmúlt öt-hat esztendő tapasztalatairól, személyes eredményeiről és kudarcairól. Lehet, hogy több volt a kudarcom, mint a sikerem, például az általam is vallott nemzeti liberalizmus eszmeköre nem vált olyan erőssé, mint szerettem volna, és a Demokratikus Charta is elhallgatott az 1994-es választások után, holott azóta is volna bőven bírálni és elutasítani való. Van néhány intézmény és ügy, amelyet, úgy érzem, eredményesen szolgáltam: ilyen az Anyanyelvi Konferencia, amely az én elnökségem alatt, 1992 óta vált a kisebbségi magyar kultúra sokoldalú támogatásának és az összmagyar kapcsolatok hatékony szervezésének fórumává, s úgy érzem, az Írószövetség vezetésében is erőm szerint tevékenykedtem az írótársadalom érdekében. A független értelmiségi: a lelki alkata és személyes stratégiája szerint "belga" lehetőségei mindazonáltal erősen korlátozottak egy olyan világban, amely csak a "flamandokat" és/vagy a "vallonokat" ismeri el. "Belgának” lenni talán emberi és írói sors, de semmiképpen sem békés állapot: egyetlen öröme az, hogy érezni lehet, a magyar társadalomban, a magyar értelmiségben mind több "belga" akad. Emberek, akiknek elegük van a politikai iszapbirkózásból, az irodalmi szekértáborok körkörös harcaiból, s egyszerűen csak dolgozni szeretnének azért, hogy Magyarország kiemelkedjék gazdasági, társadalmi és erkölcsi válságából, és a magyarság újra Európa egyik megbecsült, felnőtt nemzete legyen. Valószínűleg Belgiumot is a belga polgárosodás tette Európa egyik sikeres, elismert gazdasági és kulturális "középhatalmává", és nem a flamandok és a vallonok küzdelmei.
