Irodalmi Szemle, 1995
1995/7-8 - Pomogáts Béla: Az egyensúlykeresés dilemmái
Pomogáts Béla kerültem, noha a gyakori személyes találkozók egy idő után nehézségekbe ütköztek: ugyanis Romániából ki voltam tiltva, miután 1983-ban aláírtam azt a tiltakozó nyilatkozatot, amely Szőcs Cíézáék letartóztatását ítélte el, és eljutott a Madridban rendezett európai értekezlet elé. Hasonló összefogásra és egyeztetésre törekedtem irodalomtörténet-íróként, minthogy igen korán kialakult az a meggyőződésem, miszerint igen ártalmas dolog nagy szellemi értékeket egymással mindig szembeállítani, és némelyeket eleve elutasítani. Sohasem tudtam semmit sem kezdeni az olyan nézetekkel, amelyek vagy csak a népieket, vagy csak az urbánusokat tartották valódi értékeknek, és elvetették a másik tábor szellemi eredményeit. Ezért írtam monográfiát a népi mozgalom költőiről, és állítottam össze kötetet (Béládi Miklóssal) a magyar avantgárd dokumentumaiból, rajzoltam meg Radnóü Miklós és Jékely Zoltán pályaképét, írtam könyvet Déry Tiborról és a transzilvánizmusról. Igen hosszú idő után én tartottam az első előadást Szabó Dezsőről az Egyetemi Színpadon (nem kaptam érte dicséretet), és egyik első tanulmányom a zsidóhalált halt Pap Károly alakját rajzolta meg a párizsi Magyar Műhelyben, ahol különben Szentkuthy Miklósról is én készítettem az egyik első összefoglaló pályaképet, máskor pedig Határ (íyőzőről közöltem esszét, 1948 után ugyancsak elsőként, 1972 a kecskeméti Forrásban. Emiatt eltiltottak attól, hogy eleget téve a hollandiai Mikes Kelemen Kör meghívásának, részt vegyek egy irodalmi találkozón. A nyolcvanas évek végének politikai erjedése idején természetesen szerepet vállalhattam volna az új politikai életben, hiszen alapító tagja voltam az MDF-nek, küldöttként voltam jelen az országos gyűléseken, kapcsolatban voltam a párt vezérkarával és néhány hónapig még képviselőjelöltként is szerepeltem abban a kerületben, ahol lakom. 1989 végén és 1990 elején azonban több konfliktusom is támadt a helyi vezetőséggel, és mindenképpen idegenkedtem attól a radikalizálódástól, amelyet Csurka István és elvbarátai képviseltek, és amely végül az új párt jobbratolódásához, majd nyílt kettészakadásához vezetett. Nem itt van a helye annak, hogy az MDF-ről és vezetőiről véleményt mondjak, megtettem ezt másutt, annyit rögzítek csupán, hogy sok tekintetben csalódtam a politikai elit tevékenységében, fiiként azután, hogy a politikai karrieristák kezdték megszállni a vezető posztokat. Antall Józsefet azonban, ha olykor bíráltam is, mindig becsültem, ma is becsülöm, és nagyon sajnálom, hogy részben betegsége, részben a pártjában sokáig eluralkodó szélsőséges csoportosulások és az általuk képviselt politikai ésszerűtlenség következtében nem tudta megvalósítani eredeti elképzeléseit, és nem tudott maga mellé állítani megfelelő partnereket. így azután először az MDF belső, majd külső bírálója lettem, 1991 őszén pedig Konrád György felszólítására aláírtam a Demokratikus Chartát. A Charta tevékenységében egyetlen alkalommal vettem részt, az 1993. március 14-i demonstráció egyik szónokaként, amikor is a Batthyány-örökmécsesnél a "tizenkettedik pontról" szóltam: "Unió. Amit persze mindenki így értelmezett: unió
