Irodalmi Szemle, 1995

1995/7-8 - Pécsi Györgyi: Adalékok Mittel úrhoz

Pécsi Györgyi

intertextuális játék, valamilyen formában mindegyik egy vagy több már meglevő irodalmi szövegre utal. A költő nem a „valóságot” akarja leképezni, hanem a valóság bennünk (s a művészetekben) meglévő képét akarja mintegy módosítani, korrigálni, kiegészíteni.

De mire utal maga az Adalék..., mit akar kiegészíteni, mihez nyújt „adalékot”? Az archeszöveg itt természetesen Madách Imre Tragédiája.. Tőzsér Adalék...-ja újabb álom a Nyolcadik színhez, fiktív párbeszéd Kepler és Szenei Molnár között (ez utóbbi ugyanis 16o4-ben, mikor három hónapot töltött Prágában, Keplernél, a csillagásznál lakott) tudományról, humanizmusról, nőről (de inkább persze a Nőről), hazáról.

(Madách egyébként az abszolút világirodalmat jelenti Tőzsér számára, róla alkalomszerűen többször is szót ejt esszéiben. Később, Grendel regénytrilógiáját elemezve fogalmazza meg direkt módon is, hogy miért mértékadó a számára Madách. Röviden: mert legkevésbé sem ragadt bele a kor szociológiai valóságába és a magyar irodalmat kísértő szerepekbe, s a kor legreprezentatívabb filozófiájának szintjén volt képes művészi választ adni a 19. század nagy kérdéseire. Egyszóval: Madách műve olyan kihívás, amelyet azóta sem igen sikerült meghaladnunk. S bizonyára ez is oka — teszi hozzá a költő — , hogy az alapvetően érzelmi és érzéki fogantatású magyar irodalom eddig kevés eséllyel integrálódhatott a világirodalomba.)

Tőzsér nagy* összegző kvázi versdrámatöredékének alapmotívumai a költő esszéiben, tanulmányaiban már jó ideje jelen vannak, tulajdonképpen a kezdetektől, a szlovákiai magyar irodalom első definiálási kísérletei óta — a haza-fogalommal, a hazához való viszony költészeti megfogalmazásával mint pioblémával viszont Tőzsémél itt találkozunk először.

A vers két szerepő”je a csillagász Kepler és Szenei Molnár Albert. Mindketten ama minőségeszmény képviselői, amely igen közel áll a Németh László definiálta kisebbség-minőség elvéhez. Szenei Molnár Albert arra a kérdésre, miként lehet egyszerre egyetemesnek lenni és mégis hűnek maradni a hely kötöttségeihez, a szellem, az egyetemesség és a morál felől közelít. Azaz szerinte a minőség önmagában is a hazát szolgálja, de — s itt van ama sajátos „kisebbségi” jelleg — bizonyos válságos, kritikus történelmi helyzetekben nem lehet az etikai szférát megkerülni. Ennyiben a szlovákiai magyar író számára aktuálisabb modell az idegenséggel és a hazadefiniálás problémájával küszködő Szenei Molnár, mint a nem krízishelyzetű tudós humanista Johannes Kepler.

Mégis felvetődik a kérdés: tehetünk-e itt — csak ennyire is — egyenlőségjelet Szenei Molnár Albert figurája és a költő Tőzsér alakja közé? Egyszerű lenne azt mondani, hogy Kepler mintájára, aki megálmodta a Tragédia koncepciójába egyébként „nem illeszkedő” francia forradalmat, Tőzsér az Adalék...-ban megálmodta a Tragédia hiányzó magyar „színét”, s ebben a magyar színben a főszerep tennészetesen az övé, a költőé. De először is: melyik az Adalék... főszerepe? Szenei Molnáré vagy Kepleré? Kepler figurája semmivel sem halványabb, mint Szenei Molnáré, csak a problémái mások. Neki — úgy érzi — egyetlen kötöttsége van: neje, a Nő, de a Nő (Borbála) anyagiasságában.