Irodalmi Szemle, 1995
1995/6 - Parti Nagy Lajos: A vadászó Diána
A vadászó Diána el nem jut a sorsától, pedig szeretné természet után, meg például tévé után, de hát tilos, őneki az tilos, mert csak bumfordin szabad, mégis, így pótolja a fogyatékot, megfigyeléssel, vagy ha történetesen vadász kell, és nem győzi már a fájós fejéből, hát megkért egyszer egy ilyen polgári őrt, álljon néki alakot nyájas vadászmesterhöz, ki rózsabokorból lesi kandin a menyecskét, és az, igaz boréit, rá is állt, és azzal még a pechjére hazajövő ura se mert ujjat húzni, a fegyver miatt, csak morgott, hanem az arcot, azt már az ő esküvői fényképükről kelletett rázsírpapíroznia a vadászra, az uráét, hogy szakadt volna le a pap keze. S hogy most se kér-e az úr dianát. Most kérek, jobbnak látom, ha kérek, s számban a jókora vendégkanállal bökök a mókus felé, hogy ez a kis jószág is valami modell volna-e? Az, hogy nyüvesedne meg az is, aki hozta, ő már rég a Dallasből akart volna valami komolyabb szériát, Samantha fürdik fekete tóban, vagy Dzso- ki halála, és effélék, de az Adorján üvöltött, hogy mi a te kacska kezed a filmnyomókéhoz, te pingvin, és hogy pont ez a te bajod, a régiség és a kézi munka, s hogy tessék, itt van ez a mókuska kölcsönbe, tessék áttenni, szőlővel, dióval, mogyoróval, és aláírni, hogy "az én uram olyan szelíd, lehet mint a vajat keni", és hogy mit két enn? a lógó valagad, az a két enn, gyerünk, különben baj lesz. Igen, mert akkor nem lesz Népművészet Mestere-ség, mert az Adorján most már csak az ilyen kirafinált gyűjtőknek szállít, hogy "hát Gagarinos- Tyereskovás van-e a főorvos úrnak, mert én tudok egy szegény, egyszerű asszonyt, aki mindmáig ilyeneket csinál", és kacsingat és gazsulál, és bekasszírozza a megrendelést, ő meg, Csók Adorjánná, rajzolhatja a csár- dásozó Gagarint fejből, márna, uram, márna! És hogy tudom-e én, milyen érzés szputnyikot rajzolni egy egész álló téli délután, míg csak bele nem dagad az ember lába a hokedlibe, hogy úgy kell lefűrészelni, tudom én azt? Nem tudom, meg hogy kis lakáj a nagy Duna mentében, és csupa nefelejcsből a füstöt, hát van erre mintának gyárkémény elég, az már igaz. S hogy mire vagyok még kíváncsi, mert van egy soron kívüli várkastélya ebédig. — Én már ezek után semmire, asszonyság — mondom a nyitott ajtóban —, legfeljebb még arra, hogy mért nem láttam egyet se falvédőt a konyhájában? — Hát azért. Mert beleeszi magát abba minden, én csak tudom, a toros káposzta, a madártej, a hurkaleves. Úgy a könny, mint a Vegeta, az a poharas jugoszláv. A Jóisten se tudja azt onnét kifőzni, nincs akkora fazékja, csak a sírban — mondja Csók Adorjánná, s hogy van szomorúság anélkül is épp elég, hát inkább az olajláb vagy a csempe, s majd meggyúl a levélláda a sósborszeszes leheletétől.
