Irodalmi Szemle, 1995
1995/5 - ÁRGUS - Vajda Barnabás: Ad fontes
árgus lyamatán keresztül alakulnak ki az olvasókban. Az objektív szerző senkit sem idealizál, a világnézeti ellentéteket az első Csehszlovák Köztársaság polgári demokratikus közegében természetesnek tartja, de jogosan érezteti azt is, hogy a demokrácia a kisebbségellenes diszkriminációk által lépten-nyo- mon csorbát szenvedett. A könyvben a szlovákiai magyar cserkészet mennyiségi és területi alakulásáról statisztikai táblázatok vannak, s ezeknek ma ösztönző hatásuk lehet egyrészt a cserkészet nagyobb arányú felújulására, másrészt a helyi hagyományok feldolgozására. 1921 júniusában Szlovákiában 670 magyar cserkész volt, 1933-ban 1546, 1938-ban pedig 3000. A kárpátaljai magyar csapatok az önálló ruszin cserkészszövetség alosztályát alkották, s az ottani magyar cserkészek száma 1938-ban 600 körül mozgott. Fogarassy cserkészmonográfiája nagy hézagot pótolt, és művelődéstörténetünk alapozó művei között van a helye. Egyetlen komolyabb hiányosságot tudok vele kapcsolatban felhozni: a képanyag csekély mennyiségét és egyoldalúságát. Valószínű, hogy képek közlésére a kiadóban későn gondoltak, s nem volt idő nagyobb mennyiség szerzésére. Második kiadás esetében ezt a hiányt főleg az első fejlődési szakaszt bemutató képekkel kell pótolni. Vágás István: A Mi Lapunk és Scherer Lajos (Szeged 1994) Ez a hatvanoldalas kis könyv azzal egészíti ki a Fogarassy által megformált összképet, hogy cserkészmozgalmunk első szakaszának két jelentős tényezőjéről: Shererről és folyóiratáról részleges bemutatást ad. Az 1930-ban Losoncon született szerző Scherer Lajos unokája. Vízimémök. a műszaki tudományok doktora, s a könyve védőiratnak is tekinthető. Tekintélyes nagyapját védi azokkal a szórványos kicsinyítő minősítésekkel szemben, amelyek a szocialista időszakban született feldolgozásokban találhatók. Abban az időben a "kozmopolita" cserkészetről és nemzeti-nemzetiségi átvételeiről nem lehetett objektívan értékelő munkát megjelentetni, de olyan részfeldolgozásokat, amelyek valamilyen módon "haladó"-nak bizonyultak, publikálni lehetett. A Mi Lapunkéi pedig azért ismerték el haladónak, mert "fogyatékosságai, polgári korlátai" ellenére lehetővé tette, hogy a hasábjain a szentgyörgyköristák-sarlósok "a polgári nacionalista csökevényeiket" fokozatosan leküzdve a szocializmus felé fejlődjenek. Ezt a szarkasztikus idézőjelzéses stílust azért használom, mert Vágás István a könyve megírása előtt a haladó szó fogalmát nem tisztázta, s így az írása a nagyméretű szövegidézések hatására több helyen összemosódik a szocialista rendszer idején kényszerűen akarva, nem akarva használt frazeológiával. Akkor csak azt lehetett haladónak nevezni, ami a szocializmusnak kisebb- nagyobb mértékben hasznára volt. A Prohászka Körökre például annak ellenére sem lehetett ezt a jelzőt használni, hogy ez a katolikus egyetemista szervezet határozottan kiállt a perbe fogott magyarországi népi írók mellett, s helyeselte radikális földreform-követeléseiket. (En az akkori kultúrpolitikai tilalmak ellenére hangsúlyozottan kiemeltem ezt a magatartásukat és mozgalmi sikereiket.) A kommunista mozgalomhoz közeledő és odaérő sarlósok sem ismerték el haladónak a legfőbb riválisuknak tekintett prohászkásokat, sőtegyszer-két- szer "klerikális bandának" is nevezték őket. A prohászkások ilyesfajta túlzásokba sohasem estek, s egyik pro
