Irodalmi Szemle, 1995
1995/5 - PERÚJÍTÁS - Alexa Károly: Tompa Mihály - A pipishez, A létről való beszéd
A beszédhangok akusztikai vizsgálatának jelentősége. falához tapadó folyadékoknak ez az ívelős viselkedése a fizika közismert törvényszerűsége, miként a kemény-szilárd testek szögletes törésvonalakat felmutató jellege is az. A fénypolarizációs kísérletekből pedig jól tudjuk, hogy a fénysugarak derékszögű megtörése a megtört sugár "megkeményítését" idézi elő.) A -h- hangot mi a felületi horzsolódás, az -5-t a sima felületiség, a -c-1 pedig a kemény alapon megvalósuló simaság hangjaként azonosítottuk. A hangszimbolika azonban ezekről a. jegyekről nem tudott pontos meghatározásokat adni. Ez a -h-nak csak lágysági tulajdonságát emlegetette, mely ugyan a horzsolásnak bizonyos diszperzációjával kapcsolatban fenn is állhat, de a horzsolás felületi jellegét ez sem fedte fel. Az -5-t általában az -sz- hanggal szokták rokonságba hozni, csak ez utóbbinál tompábbnak, szélesebbnek mondják, néha folyékonynak is. Az igazság azonban az, hogy az -s- akusztikai lényege a diszpergált hang törmelékének az össze- simításával keletkezik, mely mozzanat egyébként a tompasággal és folyékonysággal is összefüggésbe hozható. A hangszimbolika a -c-ről sem tudott lényegi meghatározást adni, bár egyesek "csipkedő", "keményes" minősítései valamit kifejeztek a keménységéből és sűrített simaságából. Az -sz- a mi kutatásaink szerint a szabálytalan jellegű szétoszlottság, a -z- a lemezszerű hasítottság-metszettség, az -r- pedig a durvább feldaraboltság hangja. A hangszimbolika ezeknek a lényeges mozzanatát sem világította meg azzal, hogy élességükről (sz) vagy lágyítottságukról (z) és mozgásos (r) mivoltukról beszélt meglehetősen homályosan. A finom diszpergáltság -/- hangjáról már Platón is eléggé helyesen állapította meg, hogy ez fúvással létrehozott hang, azonban a fúvásnak diszpergáltsági lényegét szintén nem tudatosította eléggé pontosan. De a későbbi hangszimbolistákkal is ez volt a helyzet, az -/- fláutusos jellegét pl. Scaliger sem jellemezte kellő pontossággal. Az -u- hang megállapításaink szerint a folytonosulásos teltséggel, tömörült- séggel szemben az üresség, űrszerűség hangja. Ezt a sajátos tulajdonságát az -u- hangnak a hangszimbolika a "sötét", "tompa", "mély" vagy a "szcientista veláris" minősítéssel szintén nem tudta kellően megvilágítani. Ezzel be is fejeztem a leggyakrabban használt egyszerű beszédhangok akusztikai lényegének az ismertetését, s ezeknek a hangszimbolikus értelmezésekkel való kritikai összevetését. Ez utóbbit főként azért tettem, hogy a nyelvészfonetikusok ne minősíthessék megállapításaimat kényelmes nagyvonalúsággal komolytalan" költői képzelgéseknek. Az összes többi szokatlanabb vagy összetettebb hangjelenségek a megadott alaphangokból már könnyen megszerkeszthetők és így értelmezhetők is. Hitünk szerint a fentiekben előterjesztett megállapításainkkal az egész kiterjedt anyagi létrend formanyelvének természetes ábécéjét fedtük fel. Lehet, hogy a konvencionális nyelvészek s idealista ideológusaik között akadnak majd, akik a beszédhangokban általunk tisztázott geometrikus-alaki elemeknek nem lesznek
