Irodalmi Szemle, 1995
1995/5 - Zs. Nagy Lajos: Sugárzás (vers)
Cselényi László s Gelléri Andor Endre novellái ma is aktuális olvasmányok lehetnének, s hiszem, hogy a Csáth Géza-féle reneszánsz lesz ezek sorsa is. A (megintcsak pontatlanul) Nyugat harmadik nemzedékének is nevezett társaság életművének nagyrésze már negyvenöt utánra esik. Kivéve persze a nemzedék két óriását, Weörest és Szentkuthyt. A már tizenévesen (31-ben) kötetes, csodagyerek Weöres Sándor, tudjuk, nemcsak e korszaknak, hanem az egész "hét évzázados magyar lírának" is egyik legnagyobbja. Sokan úgy vélik, halála után megcsappant a népszerűsége, de ez csak a látszat. A prózaversek, Az elveszett napernyő, a Mahruh vészesé, a Tűzkút és a Psyché költője máig az, s mindörökre az marad, aki volt, a Magyar Orfeusz. S a Kulcsár Szabó Ernő mellőzte (nevét irodalomtörténete meg sem említi!!!) Szentkuthy Miklós ugyanaz a prózában, ami Weöres a költészetben. Igaz, az ő legnagyobb műve, a huszonévesen írt Prae c. óriásregény még 1934-ben jelent meg (ahogy a Szent Orfeusz Breviáriuma sorozat nagyrésze is), ám szótlanul elmenni Szentkuthy mellett még úgy sem lett volna szabad, ha nem írja meg 45 után az Orfeusz folytatásait, a nagy életrajzi regényeket, köztük a remek Di- vertimentói, s élete végén önéletírását, a Frivolitások és vallomásokai, s többezer oldalas, igaz, máig kiadatlan Naplóját Sokunk meggyőződése, hogy a Prae egyike a magyar irodalom négy-öt világ- irodalmi rangú nem költői alkotásainak. A négy-öt közül kettő (Nádas Péter Emlékiratok könyve és Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba című műve) a legfiatalabb nemzedék alkotása, a másik kettő (Határ Győző a GholgheloghÍ)a és Hamvas Béla Karneválja.) az idősebbeket képviseli. A nyolcvanesztendős Határ Győző ötvenhattól Londonban él, költőként (Ilaj- szálhíd, A léleknek rengése) regényíróként (Heliáne, Anibe, Pipito és Pepitái), esszéistaként (Intra Muros, Özön közöny, Szélhárfa) egyaránt jelentős, a többszáz oldalas, több estét betöltő misztériumjátéka, az 1975-ben befejezett Gholgheloghi pedig egyenesen világirodalmi rangú alkotás. Szegedy Maszák Mihály a Faust s Peer Gynt csoportjába sorolja, s a magyar irodalomban is legfeljebb a Csongor és Tünde és persze Az ember tragédiája a hozzá illő mű. Es hát a Karnevál, a Hamvas Béla ezerkilencszázötvenegyben befejezett, de csak a nyolcvanas évek közepén, jóval a szerző halála után megjelent nagyregénye. Vannak, akik elkésettnek vélik és sajnálkoznak, hogy megírása idején nem hathatott, ám jómagam azokkal tartok, akik úgy vélik, hogy egy ilyen rangú mű, mint e világregény (a világdráma mintájára nevezem így) nem késhet el, a Karnevál, hiszem, ma is aktuális s megrendítő-fölemelő olvasmány, s főleg az lesz tíz-húsz, de akár száz esztendő múlva is. A harmadik nemzedék apostola a nemrég elhunyt Ottlik Géza. Ottlik, ahogy Kulcsár Szabó is írja, lényegében egykönyvű író, ám ez az egyetlen könyv, az Iskola a határon, mindenképpen a magyar próza nagy teljesítménye. Folytatása, a Buda, melyen haláláig dolgozott a szerzője, s így is töredék maradt, ugyanúgy nem éri el az Iskola magaslatát, mint az Elbeszélések, a Hajnali háztetők vagy a Próza. E nemzedékhez tartozik egyébként Örkény is, aki az Egyperces novellákkal s
