Irodalmi Szemle, 1995
1995/5 - Zs. Nagy Lajos: Sugárzás (vers)
Cselényi László (Van, tudjuk, ez alól is kivétel, lásd az évtizedek múltán újra föltámadt Csáth Géza esetét!) Meggyőződésem, hogy Adyt s Móricz Zsigmondot nem fogják elfelejteni (nép-nemzeti kötődéseik ellenére sem, ahogy József Attilát sem, az állítólagos s időleges marxista s kommunista meggyőződéséért). Mert a tények ugye, makacs dolgok. S Móricz esetében a tények azt mutatják, hogy noha netán több tucat regénye, sok száz elbeszélése beporosodik, majd az Erdély -trilógia, Az Isten háta mögött, a Szegény emberek, a Barbárok vagy az Árvácska minden idők legszebb magyar prózái. S ugyanezt mondhatjuk el Krúdy, Csáth Géza, Babits, Kosztolányi, Füst Milán legszebb lapjairól: A vörös postakocsinál, a Szindbádról, az Esti Kornélról, a Pacsirtáról, A feleségem történetéről. S külön ki kell itt emelnünk nem csak a hely — Érsekújvár — szelleme miatt Kassák Lajos nevét és életművét. Kassák annak ellenére, hogy Kulcsár Szabó Emő a nevét sem írja le monográfiájában (pedig hát több mint húsz évet élt és írt még negyvenöt után 1967-ben bekövetkezett haláláig) a XX. század és az egyetemes magyar irodalom egyik legnagyobb alakja volt és marad mindörökké. Avantgárd versei, köztük A ló meghal, a madarak kirepülnek, a Cím nélküli versek s önéletírása, az Egy ember élete a magyar irodalom legelső sorában jelölik ki a helyét. A másik "avantgárd apostol", Füst Milán (Bori Imre nevezte kettejüket Az avantgárd apostolainak) renoméja a halála előtti s utáni nagy reneszánsz után (A feleségem története francia kiadása után szerzőnket a Nobel-díj várományosaként emlegették) mintha valamelyest megkopott volna, ám ez csupán látszat. Füst egyre-másra színre kerülő ismert s eleddig ismeretlen darabjai (például a Máli néni) s ezek könyvbéli kiadása, A feleségem történetének új megjelentetése, esszéi, naplói, a legendás egyetemi előadássorozat (a Látomás és indulat a művészetben), s főként versei irodalmunk legnagyobbjai közé emelik a költőt, de munkássága egy Kafka, egy Musil, egy Broch munkásságával is nyugodtan összevethető. S még egy — hosszú időn át már-már elfelejtett, s épp az utóbbi években- évtizedekben újra fólfénylett — név a nagy nemzedékből: Csáth Géza neve. Kosztolányi szerencsétlen, korán elhunyt unokafivérének novellái, naplói napjainkban reneszánszukat élik, egyre-másra jelennek meg a világ legkülönbözőbb nyelvein (még szlovákul is). A fiatal magyar irodalom hódolatát pedig a leginkább jelzi mind helyett Esterházy Péter hódolata Csáth Géza életműve előtt. (Lásd a Csáth Géza fantasztikus élete c. esszéjét A kitömött hattyú című kötetben!) Mindeddig a nagy Nyugat-nemzedékről beszéltünk, természetszerűen. A következő csapat (a Nyugat második nemzedékének is nevezik őket gyakran, megítélésünk szerint tévesen) már közvetlenül a mai jelzővel illethető irodalomba tartozik. Más kérdés, hoy ugyanazokat tartják-e közülük ma "halhatatlanoknak", akiket mi hajdan azoknak tartottunk. Hisz az idők rostáján az elmúlt évtizedekben nemcsak a "nagy" szocialista realisták (Illés Béla, Hidas Antal, Gergely Sándor, Gábor Andor) hullottak ki, de (okkal vagy ok nélkül, lásd a Kulcsár Szabó könyvét!) az úgynevezett népi írók zöme is. Veres Péter, Szabó Pál, Erdélyi József, Sinka István, Kodolányi János, Tamási Áron — a mi nemzedékünk csillagai, úgy
