Irodalmi Szemle, 1995

1995/5 - Thomka Beáta: Mészöly Miklós kisepikája a nyolcvanas és kilencvenes években

Bevezetés a(z újabb magyar) szépirodalomba

A témánk — a kortárs magyar irodalom — ijesztően szerteágazó. Hol kezdjük, hol folytassuk?

A kezdéshez két premissza kínálkozik. Az első: a rendszerváltás óta eltelt négy-öt esztendő során hogyan alakult irodalmunk, irodalmi múltunk, mi avult el belőle, mit vállalhatunk jelenleg is, s mi marad meg a jövő, netán az örökkévalóság számára.

A másik premissza: nemrég olvashattuk Kulcsár Szabó Ernő nagy port kavaró könyvét a mai magyar irodalom 1945—1991 közötti szakaszáról. Gondolom, e tanulmány állításainak vonalán haladva, velük egyetértve, avagy nekik ellentmondva eljuthatunk egy viszonylag objektív irodalomképhez.

Az alapképlet pedig a következő: a háborgó Kulcsár Szabó-ellenes tengerrel ellentétben én nem a szerző nehezen érthető tudományosságát vitatom hanem azt a képet, amelyet könyvében a félmúlt és a jelenkor magyar avantgárd irodalmáról rajzol. Mert milyen avantgárd magyar irodalom az, kérdem én, amelyből hiányzik Szentkuthy Miklós, Bakucz József, Erdély Miklós, Domokos István vagy mondjuk Tőzsér Árpád, hogy Kassák Lajost, Füst Milánt, Tamkó Sirató Károlyt, Pa- lasovszky Ödönt ne is említsem, megengedve közben, hogy az ő működésük súlypontja még ezerkilencszáz negyvenöt előttre esik.

Leíródik Kulcsár Szabó A magyar irodalom történetében viszont Németh László mellett Sütő András (igen, mint avantgárd szerző), Ottlik Géza mellett Páskándi Géza és Csurka István, Tandori Dezső és Oravecz Imre mellett Orbán Ottó neve. Hely és időszűke miatt nincs módom részletezni, miért képtelenség Páskándit, Orbánt s különösen Sütőt és Csurkát modem szemléletű íróknak nevezni, különösen a már említett kihagyottak ellenében; aki jártas e területen, tudja, hogy

Elhangzott előadásként Érsekújvárott, 1994-ben, de a helyenként ars poeticái emelke- dettségű írás felfogható az ismert költő-szerző vallomásaként is.

■ r s s