Irodalmi Szemle, 1995
1995/5 - Baka István: Cvetajeva Jelabugában (vers)
Domine neki, túl ezen, mindent, semmit nem mondok el nekik. Hiába is, minek mondanám, késő lenne, és össze is zavarnám a késedelemmel. Van miért késlekednem. Kár lenne azt hinni, hogy nem. Hogy nincs miért késlekednem, csak húzom az időt. Nem, nem csak húzom az időt, van miért késlekednem. Ez a nő. Ez ugyanott, itt felétűnik. Kár lenne máshogy. Feltűnik. Majdhogynem szeretem is egy kicsit. Feltűnik. Elég angyali. Hogy ne szeretném, csak beleakadni, aztán a kemény pára, gyorsan megenni, lelégezni róla a haját, uramisten, elfogy, ahogy a levegő, még zörög, nekiered, vissza, bokorhang, gyerünk innen, még ha felületesen is. — A habokból semmit nem értek, nem is érthetem, úgy értem, megállók és értem, ez már valami, hiába, néha szeressenek is, röviden, nem tudják, mi az, én tudom, lassítok, elunom, ezt el, kihalt vidék, tudom, melyik az, kiha-lét, nem beszélek, rágondolok, van egy kis időm, sok időm van, miért nem gondolok mindig rá, most is alig sikerült, majdnem meghalt, ütött tyúk, rágondolok, őrá, senki másra, csak rá, vége mindennek, rá, vele élek, hát jó, vele halok, mi ez, nem tudom, dolgozik, én meg várom, állandóan dolgozik, én meg várom, mintha én nem dolgoznék, dolgozom én is, csak várom, néha elfárad, várom, hiába, őt hiába, őt meg hiába, kit is, őt megint, kár, majd felveszek egy hosszú napot, de már most érzem, hogy fehérre festik a hajam, és lábamat lenyírják tövig. Hát már megint sok bajom van a hajnallal felkel, le megy a nap ott is előjön ez-az. — Kár lenne mindent, egyszerre vagy akár végezetül is, a mindent látó és elmeszűk harisnyakor, drágám, add az életed, meg kell nekünk vesztesülni, csak a tested, ó, nem az, csak más, mit is hordasz, az arcodat most ne mondd, felhőfejes, ki pótol, kipótol, nem pótol semmi, ez azt pótolná, öres egész, bevezetem, romhalmaz, csupa dísz a kezed, félerek, most a kezed, csont, hús, nézem, mozog, ez ám, verjél meg egy összefüggést, kapaszkodóm tolólapát, el innen, más tájék, kóbor anyókarák, néha így bejön, élelmezem ezt is, és netán várom, felmegyek érte és lehozom, majd mindig, ezen nem változtatok, kis idő, akkor sem, kis idő hagyjam már. — Innen a fürge álhalál, ujjam ragad, tobozba nyúltam, a várrom még öt perc, fokozom, figyelem, gyere te is, ne az időt mérd, utána sokkal jobb lesz, vagy rosszabb, nem emlékszem pontosan, talán jobb, vagy ha
