Irodalmi Szemle, 1995

1995/4 - KONTEXTUS - Szarka László: Szénás lábbal, szalmás lábbal

árgus

N. TÓTH ANIKÓ A hírlapíró magánszférájának kézikönyvecskéje

Szív Ernő: A vonal alatt (Délmagyar- ország, 1994)

"A hírlapíró a vonal alatt él." Ebből kifolyólag kiszolgáltatott és rendkívül magányos. Kedélye többnyire boron- gós, ám bánatfelhői közül időnként bágyadtan előmosolyog egy-két sugárnyaláb, s megtörténik, hogy jókedve napján szivárványos fényt permetez a világra. Ilyenkor pedig tudja, hogy "a világ ajándék, és benne az összes dolog ajándék, becsomagolva a kedélyek ezer színű papírjába." S a hírlapíró azért él, hogy ezt az ajándékot elfogadja, hogy rögtön tovább is adja, meglepve vele másokat is. Előbb azonban meg kell találnia a legmegfelelőbb "ajándékcsomagot", hogy a benne rejtőző témát szavakká gömbölyíthesse, a szavakat pedig mondatokká fűzhesse. Ám a gondolatok nem mindig hódolnak be a nyelv törvényeinek, s ilyenkor a hírlapíró tehetetlen düh vei ül a fehér papír fölött vagy búskomoran bolyong a folyóparton. S ha sikerül is a szöveget a világ legszebb mondataiból összesimogatnia, a kész műnek még több "szempróbát" kell kiállnia: a főszerkesztőét és

— elsősorban — az olvasóét. Az olvasó a legfőbb ítész. Még akkor is, ha a hírlapíró a visszajelzések számtalan árnyalatával találkozik a virágcsokortól a gyalázkodó leveleken, utcai leszólításokon át az emberi ürülékkel összekent újságkivágásig.

A hírlapíró tehát kétszeresen is kiszolgáltatott. Soha nem szűnő küzdelmet folytat a szakma elismeréséért. Szívszorongva és gyanakodva figyeli kollégái cikkeit, az ő írásait célzó megjegyzéseket. Egy-egy közömbösen elhangzó félmondat, telefonbeszélgetésfoszlány jobban fáj mint akárhány éles kritika.

A hírlapírót olykor felkeresik a szerkesztőségben, leülnek asztalához a kiskocsmában vagy letelepednek mellé a tér egyik padjára, írást kínálnak, melynek megjelenésétől — mondják — az életük függ, és csak ő — mondják —, csak a hírlapíró segíthet a világ megváltásában. A hírlapírót néha összetévesztik valakivel. O pedig megpróbál mindenkit megérteni és mindenkin segíteni. És őt, őt vajon ki váltja meg?

A hírlapírót egyszer főszerkesztővé választják. A felelősség súlya alól a- zonban a borosüvegek mögé menekül. Még jó, hogy mindez csak álmában történik.

A hírlapíró egy napon úgy érzi, megvonják tőle a bizalmat. Hogy félreismerik őt kollégák, olvasók, a legjobb barátja, még a felesége is. Mert elírja előlük a témát. Mert nem úgy írja meg, ahogy "valójában" történt, ahogy "kell"(?!). Mert írásaival nem nyer pályázatot. S eljön az idő, amikor a hírlapírót betiltják. Nem politikai okból, mint ahogy azt ebben a közép-eu- rópai térségben megszokhattuk, hanem mert "nem teljesíti kötelességét, rosszul értelmezi az emberek problémáit, becsapja őket".