Irodalmi Szemle, 1995

1995/4 - GALAXIS - Czakó Gábor: Onko-ökológia

Tőzsér Arpád

Tegnap 11.00 óra felé indultunk el Csíkszeredáról. Úgy terveztük, hogy Kolozsváron ebédelünk, de mire szakadó esőben Kolozsvárra beértünk, s a Korunk szerkesztőségét megtaláltuk, délután 3.00 óra lett. Egyből megtaláltuk viszont a Brassai Sámuel Líceumot (pedig nem is kerestük), bementünk a Korunk címét megkérdezni, egy magyartanámő kísért el aztán bennünket a Iasilor (Nagy-Sza- mos) utca 14-be. Az eső közben megállás nélkül szakadt, a magyartanámő Duray Miklósról érdeklődött, elárulta, hogy őszinte csodálója a szlovákiai magyar politikusnak, s lelkünkre kötötte, hogy ne feledjük átadni neki az ő személyes és szívélyes üdvözletét. (Ami most, íme, a sajtó nyilvánossága előtt és segítségével meg is történt!)

A Korunkból felhívjuk Kántort, aki félóra múlva a szerkesztőségben van. Megyünk ebédelni. Az étteremi ebéd zsíros és rossz. Van már akár öt óra is.

A Korunk-találkozó is kamarajellegű. Viszont itt van minden jelentős kolozsvári író: Kányádi, Kántor, Lászlóffy Aladár, Szilágyi István, Salat Levente, Visky András, Lászlóffy Csaba. (Másnap a Helikonban K. Jakab Antallal is találkozom.) A beszélgetés kedélyes, Hizsnyai felolvasásából megragadja a figyelmemet egy kép: "a csetniknek bosznia kellett". A könyveim kapósak, főleg a A páholynak van sikere. A közönségünk húsz-harminc ember.

A téma ezúttal az irodalmi együttélés. Kántor azt kérdezi, mivel magyarázható, hogy ebben az elmérgesedett, gyűlölködő világban az Irodalmi Szemle és a Kalligram ilyen zavartalan koegzisztenciában utazgat együtt. Grendel válaszként elmeséli a Kalligramnak a Szemléből való kiválását, aztán én idézem a szombati Népszabadságban megjelent Parti Nagy Lajos-interjút, ahol Parti Nagy szinte helyettem fogalmazza meg, hogy minden életerős hagyomány megérdemelné a követőket. Beszélek kedvenc témámról, a különböző irányzatok témasovinizmusáról, de nemigen tudom pontosan kifejteni, hogy mit is értek rajta. A közönség nem nagyon veszi a lapot. Kányádi, Szilágyi, Lászlóffy Aladár válaszol, de csak Kányádi hozzászólására emlékszem: Márton Áron püspök egykori szólását para- frazeálva azt magyarázgatta, hogy az asztalfő ott van, ahol ő ül, azaz ő nyugodtan közöl vidéki lapokban is.

Egyetértek Kányádival. Bizonyos értelemben (és bizonyos korokban) minden irodalmi irányzat lehet asztalfő. S nem az asztalfő váltogatja a helyét, hanem a kor ül hol id, hol oda.

Én Kántoréknál alszom, G. Lajos Szilágy iáknál, Sz. Laci és H. Zoli Salat Leventénél.

Kántoréknak nagy lakásuk, gazdag könyvtáruk van. Éjfélig beszélgetünk, kérdezem I .ajost, hogy hány román íróból lett politikus, s meglepődve hallom, hogy Sorescu most miniszter, de mióta politizál, furcsa dolgokat művel. Akárcsak a mi Ivan Hudecunk.