Irodalmi Szemle, 1995
1995/4 - Cselényi László: Bevezetés a(z újabb magyar) szép-irodalomba
Bohár András a gond, öröm, jövendő, halál, amelyek valóban csak egyedi egzisztenciahorizontok értelmezésével vonhatók be létértelmezésünk közös fókuszába. Az első két verseskötetről szóló fejezet alcímeként megfogalmazott "még irodalom" terminus itt azért perdöntő, mert az élmény és egzisztencia kölcsönös kapcsolódásait és a konkrét literatúra határpontjainak megfogalmazódásait érzékelteti. (Ezt ugyan egy retrospektív folyamat elemzése során mutattuk ki, de kirajzolódik ez a jelzett körkörös irodalmi-költészeti "diszciplinaszerűségben" is, ami egyszerre feltételezi az élmény költészeti megmutathatóságát és az egzisztenciameghatározottságok leírását.) A költői váteszszerep és annak zárójelbe tétele a korai Cselényi-versekben tehát olyan komplexitásként jelentkezett, amelyet már a szubjektum-objektum kettőssége, a költői én és a világi adottság hagyományos eszközökkel történő kifejezése nem tett lehetővé. S e mögött az a művészeti legitimációs probléma is meghúzódik, amely a tradicionális költői jelentésképzéseket kétségbe vonja, s a hozzá kapcsolódó társadalmi-kulturális közösségeket épp úgy másként megközelíthetőnek véli, mint ahogy az élménylíra tipikus valóságközeliségén, közvetlenségén is túl kíván lépni az egzisztencialitás poétikumának kifejtése és megformálása irányában. Egy korszak zárult le Cselényi pályáján a költő második kötetével. Az oeuvre-je kifutott az átideologizált poétikumból és a szociografikus ihletettségű irodalomból, annak lehetőségeit kimerítette. Hogy mit hoztak a különböző összefoglaló kísérletek a következő évtizedekben, azt az élménytől való elszakadás dokumentumainak áttekintése során regisztrálhatjuk (a Krétakörtől A megírhatatlan költeményig). Ezekben a művekben az "irodalomból való kilábalásnak" újabb markáns jegyeivel találkozhatunk, így például kulturális antropológiai dimenziókkal, a mindennapi élet strukturáltságának egzisztenciál-hermeneutikai kérdésfeltevésével, a művészet, a játék, a szimbólum, az ünnep értelmezésével stb. (Kísérletek az élménytől való elszakadásra) De megfogalmazhatnánk ezt a fejezetcímet így is: A poszt-struktúra változatai a Krétakörtől (1978) A megíratlan költeményig (1990) terjedő szakaszban. S ha az első két kötet megjelenéséhez az élmény és az egzisztenciameghatározottság egymást feltételező megformáltságát kapcsoltuk, akkor a jelzett idő a különböző költői alapállások jegyében állt formába. A Krétakor (1978) még elsősorban a költészet megszerkesztettségének lehetősége fölötti csodálkozás. Már nem hagyományosan strukturálódik, s előrevetíti a tradicionális és modern beállítódás egyéni megnyilvánulását: a régebbi versek újraszerkesztésének és az újabb poémák egybekomponálásának a módszerét. Ez az a kezdeti energia, amely Cselényi romantikus, megváltásszerű költőiségét véglegesen átformálja. A Krétakor első ciklusa — Erők avagy legenda az ifjúság vizéről — pusztán struktúrájában különbözik az első két kötet verseitől. Egyébként még egyszer bejárja a tradicionális élménylírától való távolodás s a már jelzett szociografikus