Irodalmi Szemle, 1995
1995/3 - ÁRGUS - Turczel Lajos: Új könyv a Sarlóról
árgus szociofotós kiállításokról, Kassák Lajos Munka-csoportjának ilyen jellegű pozsonyi bemutatkozásáról, de Tóth Vilmoson és a munkácsi református püspökim, Bertók Jánoson kívül más sarlós szociofotósról nem szól. Valószínű, hogy több kiemelkedőbb szocio- fotósa nem is volt a szervezetnek, bár a kongresszus utáni időben Az Út folyóiratban szociofotós pályázatot is hirdettek. A legkiválóbb szlovákiai szocio- fotóst, a Bauhausban is tanult Blüh Irént Albertini sarlósként említi, de az a német Stroh Frigyeshez hasonlóan nem volt a Sarló tagja, csak 1931 és 1933 között szorosan együttműködött vele. Blüh ezekben az években a kommunista párt által fönntartott pozsonyi kis művészeti irodának a vezetője volt, s a kommunista mozgalomhoz közeledő Sarlóval a Párt kapcsolta őt össze. Blüh életéről és működéséről a könyv 45— 55. oldalain hosszú ismertetés van, s ezt most én is kiegészítem egy adattal: az 50-es évek közepén levelező hallgatóként tanult a Pozsonyi Pedagógiai Főiskolán, s valószínűleg be is fejezte azt. A szerző a Sarló szociofotós kri- tikusainak-publicistáinak is nagy figyelmet szentel, s őket (Balogh Edgárt, Brogyányi Kálmánt, Homyánszky Istvánt, Peéry Rezsőt és Szalatnai Rezsőt) már a szemelvényes gyűjteményeiben is nagymértékben szerepeltette. Valahol utal arra is, hogy a Sarlóban az értékelők száma nagyobb volt az érett szociofotósokénál, s ez érthető, hiszen a Sarló a szociofotósok nevelése mellett az egész mozgalom népszerűsítését és a hazai elméleti-kritikai irodalom kibontakoztatását is fontosnak tartotta. Albertini a legterjedelmesebb portrét Brogyányi Kálmánról készítette, aki egész csehszlovákiai viszonylatban kiemelkedő művészettörténész és kritikus volt, s két könyve is megjelent (Festőművészet Szlovenszkón, 1930; A fény művészete, 1936). A második könyvében a modern fényképészet elméleti kérdéseit fejtegette. Tanulmányai főleg az 1931 és 1938 között fennálló magyar—német nyelvű és kitűnő színvonalú pozsonyi képzőművészeti folyóiratban, a Fórumban jelentek meg. Bennük a szociofotós témának is kivételes szerep jutott, s erről a fényképészeti irányzatról és csehszlovákiai magyar érvényesüléséről a leglényegesebb megállapításokat Brogyányi tette. Ő a Sarló alapító és vezetőségi tagjai közé tartozott, s bár 1930—31-ben már éles vitában állt vezetőségi társaival, a kongresszuson a szociofotós munkacsoport vezetésére és irányítására őt kérték fel, s a nagy kiállításról ő adta a legszakszerűbb elemzést. Fábrysan mondva: ideje lenne már bizony, hogy nagy szakmai értékeket rejtő életművét valaki monografikusan feldolgozza. A másik teoretikus megalapozottságú szakember Homyánszky István ifjú é- pítész volt, aki az 1931-es szociográfiai vándorlások idején egy építészeti és fotós csoportot vezetett. Feladatuk a népi építészet vizsgálata volt, s anyagaik a kongresszus néprajzi kiállításán kerültek bemutatásra. Homyánszky túl sokat nem publikált, de a Sarló kultúraszervező munkájában nagy aktivitással vett részt. A Sarló fő vezető embere, Balogh Edgár humán beállítottságú volt, az egyetemen néprajzot tanult, s a publicisztikai tevékenysége a tárada- lomkutatásra irányult. A szociofotós mozgalmat társadalmi angazsáltsága miatt karolta fel, s a Sarlóban való meghonosításában a Szabó Dezső által is megcsodált rendkívüli szervező- képessége révén neki volt a legaktívabb szerepe. Tervező, mozgósító és népszerűsítő írásaiból Albertini elméleti telitalálatokat is kimutatott.
