Irodalmi Szemle, 1995

1995/3 - Nancy Huston: Romain Gary: Adatlap az utolsó ítélethez

Nancy Huston

elkövetett valamit, amit elnevezett Megnevezhetetlennek. Mindennek semmi köze sem volt persze az én megnevezhetetlenségemhez. Kafka, Beckett, Céline: ezek a nihilisták nem az én testvéreim voltak. Én a gázkamrák és atombombák, médiák és éhínségek korában feltámadt Victor Hugo voltam. Élő anakronizmus: az egyetlen háború utáni "francia regényíró", akinek a bolsevizmus és a törvénytelen származás dermesztő durvaságában kellett felnőnie.

Semmire sem tartottam az elméleteket és elmélkedőket, de mikor egy bizonyos Foucault-ról hallottam beszélni, osztoztam az identitással szemben érzett hamisítatlan ellenszenvében. Már senki sem bírta elviselni, hogy legyen valaki, s e "valakiségével" megbélyegeztessen.

Engem senki sem ismert.

Egyesek a hős pilótát ismerték bennem, aki segített felszabadítani Franciaországot, sokan a szeretőt, mások a Szófiában, Los Angelesben, La Pazban szolgálatot teljesítő diplomatát, sokan a barátot és a mecénást, megint mások a forgatókönyvírót és bohócot, egy maroknyi ember az írót, egy ember az apát, két nő a férjét és egy a tehetetlen, rémült és telhetetlen fiút... Senkinek sem sikerült összeraknia az énjeimet.

Úgy tűnik, amint azt szellemesen írták rólam könyveim fülszövegeiben: tíz különböző életet "éltem". A valóságban azonban "nem léteztem". Csupán buborék voltam, amolyan semmi. Egy időre elkápráztattam a világot, aztán egy pukkanás, és lehullott a függöny.

Gyermekei

Önmagamon — "tulajdon műveim fián" — kívül világra hoztam ezernyi alakot: bohócokat és zsonglőröket, komikusokat és diplomatákat, kereskedőket és öreg hölgyeket, gyermekeket és politikai fanatikusokat, mechanikus játékok gyártóját — a földgolyó lakóiból álló népes, gesztikuláló és fecsegő famíliát, tagjai négy évtizeden át beszéltek és szerettek és nevettek és sírtak... Végül mégiscsak kárpótoltalak, Anyám!

De mindezt, hőstetteim tiszteletreméltó sora ellenére is — mintegy negyven volt — kevésnek s nem valami meggyőzőnek találtam. Sőt mi több, az egészet CSALÁSnak éreztem, magamat pedig HENCEGŐnek, S ARLATÁNnak, akit egy szép napon lelepleznek, és rám bizonyítják, hogy mi is voltam valójában: SEMMI.

Térjünk rá azonban a biológiai apaságra. Ez talán biztonságot, valós