Irodalmi Szemle, 1995
1995/2 - ÁRGUS - Pokstaller Lívia: A saját farkába harapó irodalom nemzedéke
árgus gyalt kötetben ugyan más szempontok szerint értékel (meg kell hagyni: értően), de amelyet terjedelme és gondolatilírai cselekménye (epikuma?) kapcsán szintén nevezhetnénk akár egy sajátos eposzkísérletnek is. A kérdés nyitott és továbbgondolandó (természetesen nemegy recenzió keretében), mint ahogy figyelemreméltó az a körülmény is, hogy épp a mai nemzedékekben jelentkezik (ha csak a jelzés és megidézés szintjén is) a teljességnek egyfajta régi-új képzete. A nemzedékprobléma a kötetben e- gyébként direkt módon is megfogalmazódik. Weér Ivó meglepő utalásokkal, eredeti meglátásokkal teli "Komolyhon tartomány a mi kamránk" című tanulmánya a szerző szerint nem más, mint "nemzedéki introspekció a mai versekben szereplő utalásokról és hatásokról". Weér lényegében a közös irodalmi, filozófiai, társadalmi élményanyaggal és információs háttérrel magyarázza a kötet szerzőinek és értelmezett alkotóinak "mégiscsak" egy generációba tartozását, de én ezekhez a nemzedéki ismérvekhez szívesen odasorolnám még azt az "érdek nélküli szemlélődést" és "alternatív" látást is, amelyről Abody Rita Garaczi László prózája kapcsán ír a kötetben. Mindenesetre már maga a Csipesszel a lángot könyv ténye is a benne szereplők egyfajta összetartozását demonstrálja. Az összetartozás alapjáról persze valószínűleg minden megkérdezett másképp nyilatkozna. Hadd kockáztassak meg én is egy véleményt. A kötet gárdájának (nemzedékének?) legáltalánosabb közös nevezőjét én abban az "alternatív" valóságban látom, amelyet az általuk művelt irodalom képvisel, amely természetesen nem a "való" világ leképezése, hanem olyan külön (alternatív) világ, amely (maximálisan érdek nélkül) önmagát szemléli. Irodalom, amely saját farkába harap.
