Irodalmi Szemle, 1995

1995/2 - ÁRGUS - Pokstaller Lívia: A saját farkába harapó irodalom nemzedéke

árgus gyalt kötetben ugyan más szempontok szerint értékel (meg kell hagyni: értő­en), de amelyet terjedelme és gondolati­lírai cselekménye (epikuma?) kapcsán szintén nevezhetnénk akár egy sajátos eposzkísérletnek is. A kérdés nyitott és továbbgondolan­dó (természetesen nemegy recenzió ke­retében), mint ahogy figyelemreméltó az a körülmény is, hogy épp a mai nem­zedékekben jelentkezik (ha csak a jel­zés és megidézés szintjén is) a teljes­ségnek egyfajta régi-új képzete. A nemzedékprobléma a kötetben e- gyébként direkt módon is megfogal­mazódik. Weér Ivó meglepő utalások­kal, eredeti meglátásokkal teli "Ko­molyhon tartomány a mi kamránk" cí­mű tanulmánya a szerző szerint nem más, mint "nemzedéki introspekció a mai versekben szereplő utalásokról és hatásokról". Weér lényegében a közös irodalmi, filozófiai, társadalmi élmény­anyaggal és információs háttérrel ma­gyarázza a kötet szerzőinek és értel­mezett alkotóinak "mégiscsak" egy ge­nerációba tartozását, de én ezekhez a nemzedéki ismérvekhez szívesen oda­sorolnám még azt az "érdek nélküli szemlélődést" és "alternatív" látást is, amelyről Abody Rita Garaczi László prózája kapcsán ír a kötetben. Mindenesetre már maga a Csipesszel a lángot könyv ténye is a benne sze­replők egyfajta összetartozását de­monstrálja. Az összetartozás alapjáról persze valószínűleg minden megkér­dezett másképp nyilatkozna. Hadd kockáztassak meg én is egy véleményt. A kötet gárdájának (nemzedékének?) legáltalánosabb közös nevezőjét én ab­ban az "alternatív" valóságban látom, amelyet az általuk művelt irodalom képvisel, amely természetesen nem a "való" világ leképezése, hanem olyan külön (alternatív) világ, amely (maxi­málisan érdek nélkül) önmagát szem­léli. Irodalom, amely saját farkába ha­rap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom