Irodalmi Szemle, 1995
1995/2 - Zalabai Zsigmond: Kritikák post festa
Kritikák post festa motivációinkat. Fintorog kényszereinken, /s mi több —fintorog élvezeteinken"s bár miközben — mint a Minden furcsái... című versében írja — "közösül velünk... az ösztön szűk folyosóján", azért "nyugodtan lehülyéz". Esz és ösztön, racionalizmus és irracionalizmus, értelem és érzelem, indulat és gátlás, parttalan individualizmus, illetve szabályozott-fegyelmezett kollektivizmus — ezek azok a főbb logikai ellentétpárok, amelyekben Fambauer Gábor bonyolult gubancának, az elektronnál bizony nem kevésbé meghatározhatatlan embernek a lényegjegyei megragadhatók; s éppen ezeknek az egymással ellentétes előjelű minőségeknek az egységbe hozása alapján állítja költőnk, hogy az ember "veszedelmesen közös valami a mindenséggel": mindkettő létmódja azonos a dialektikus ellentmondások rendszerével. Mint az Ihletben írja: ormok dallama zeng a mélység vállán a lét harmóniája dönt és épít magát csendíti a minden hangszere Közös az objektív, illetve az emberi világ Fambauer Gábor szerint abban, hogy létezésmódjuknak alapvető sajátossága a mozgás. A Resumé című egysorosának a metaforája — "Mozgásgép" — egyaránt vonatkoztatható mind az anyagi, mind pedig az emberi-szellemi létezésre. Ez a kategória teremti szüntelenül újjá azokat a létezést meghatározó bináris oppozíciókat, mint amilyen például lehetőség és valóság, reális és irreális, valóság és látszat, lényeg és jelenség, determináció és indetermináció stb. — De vajon értékkategória-e önmagában a mozgás? Fambauer Gábor szerint: nem az; az objektív természet esetében pusztán a Lét önokúsága nyilvánul meg benne; az emberi létezés tartományában pedig a mozgás — a célképzetesség s a hozzá kapcsolódó, Fambauer által szinonim kulcsszavakként használt vágy, akarat, irány fogalmak, a célok, magatartásfonnák közötti választásnak, tehát szabadságra ítéltetettségünknek a lehetősége — nem föltétlenül értékteremtő minőség; mi több: tragikusan kétarcúvá teszi, teheti létezésünket. Olyan remek szövegekben mutat rá költőnk e csapdára, mint az ironikusan hangszerelt Esszé a szabadság térnyerésére)! és tisztánlátásomról, amelyben a mozgás, a célképzet, az akarat hozadéka éppúgy lehet, mondjuk, "az első ember holdra szállása" mint pozitívum az egyik, illetve "az első színpadi szeretkezés" mint anarchisztikus-deviáns viselkedésfonna a másik oldalon. Egy újabb — ugyancsak remekül tárgyiasított — gondolatmenetében azt érzékelteti, hogy a hajukat kékre, lilára festő punkok cselekedeteinek célképzetessége nem más, mint az akaratban veszedelmesen benne rejlő kétértékűségnek, bizonytalansági tényezőnek a megnyilvánulása: nem értékteremtő lehetőség, hanem csupán "Megátalkodott eshetőség (...) mindent tipró tévelygés az önfelszabadulás stációiban"', vagy — mint a Plüss a habszivacson című szövegében fogalmaz: "disszonáns rezonanciá"-ja a szabadságnak; a szabadság "megrészegülése", amely ösztönlénnyé fokozza le az embert.
