Irodalmi Szemle, 1995

1995/2 - Farnbauer Gábor: Mintha (Részletek)

Fambauer Gábor

Van egy olyan balsejtésem, hogy a gondolatregényt csak írni lehet, olvasni nem.

Ha egyáltalán írni is lehet.

84. Ez viszont téged semmire sem jogosít föl.

Mi?

Semmi.

85. Földi vándorlásainak végén úgy támasztotta egymásnak a kísértés hiúságát és a hiúság kísértését, mint két kerékpárt egy kötelező kirándulás után; vagy ugyanezt másként: úgy szegezte őket egymásnak, mint ahogy két pisztoly szegeződik szembe egy olyan párbajban, amelyet életfélelemből vívnak.

S összeroskadt saját alázata súlya alatt, mint a könyveink a hiányos könyvespolcon (mert, mondjuk, valamelyik barátunk elvitte a Feldek fordította testes Puskin-kötetünket).

86. Uramisten, hová rejtettem a kokillámat?

87. Az alany-fölötti költő útvesztője:

"Volt egyszer egy Pessoa, aki különböző költőket költött magából, s ezek a különböző költők megköltötték az egyetlen Pessoa különböző verseit."

(Pessoa teljességgel alany-fölötti költő volt. Azt állította, hogy őt valaki más gondolja. S valóban, mindnyájuknak módjában áll őt gondolni. De aztán legyünk kicsit önzők is: gondoljuk saját magunkat.)

88. Ugyanazon a túlsó oldalon áll ön is.

Az érdem nem mindig az illetőség szerint érdemesül.

89. Új képzeteket s az új képzetek segítségével új világnézőpontokat kialakítani csak ritkán szükségeltetik. Néha ezt a közösség igényli, gyakrabban az egyén.

Ha valaki vagy valakik bizonyos meggondolásból beavatkoznak a világról és az emberről megformálódott képünkbe, örökölt közös tapasztalatunkba — az első, ami valószínűleg meglepi, sőt meghökkenti és zavarba hozza őket, hogy úgy tűnik nekik, egy objektív, kényszerű dologba nyúltak bele. S felismerik, hogy a világ