Irodalmi Szemle, 1994
1994/1 - NYELV ÉS LÉLEK - DEME LÁSZLÓ: Kétség és remény közt
Deme László „kiolvasás” valamiből és „beolvasás” valamibe; egyéb lehetőségekről nem is szólva. Van például „beolvasás” is; — de nekem nem ez volt a szándékom. A szerző mindjárt első közleményének elején kifejezi: „Nyelvművelésünk helyzetének és távlatainak végiggondolása nem szabad, hogy ellentéteket szüljön a bizonyos részkérdéseket esetleg másként megítélő régebbi és fiatalabb kutatók, nyelvművelők között” (3: 59). Valóban nem szabad(na). De ehhez az kell, hogy eszmefuttatásaink — vagy mondjuk így: fejtegetéseink — ne keltsenek zavart az olvasókban. Hogy ne arról vitázzunk nagy hévvel: „Süt-e a nap, vagy igen?”; mert a vita hevessége elterelheti a figyelmet az álláspontok lényegi azonosságáról. Arról, hogy azt bizonygatva, amit mások már régen megmondták, valójában abból indulunk ki és oda érünk vissza, amit fejtegetéseinkben cáfolni látszunk. Legalábbis az én olvasatomban. Amiről elismerem: a négy folytatásból összeállítható volna egy homlokegyenest ellenkező hangszerelésű summázat is. (íme: az a bizonyos pohár!) — Ezt a lehetőséget kívánja jelezni közleményem címében a „kétség” szó. Minthogy nem derült ki számomra: Lanstyák István maga hogyan súlypontozná saját mondanivalóját. — Bízom azonban az olvasóban: ő talán — ha már a szerzőnek nem sikerült — rendet tud teremteni magának az egymással összefonódott s egymásnak olykor ellene mondó gondolatok dzsungelében. Erre utal közleményem címének második főneve: a „remény”. A teendőnk? Idézném a Péchy Blanka-emlékülés anyagából a folytatást. Tőle ugyanis ezt tanultuk: „Keressünk feladatokat, és próbáljuk megoldani őket; tárjunk fel újabb nehézségeket, és igyekezzünk úrrá lenni rajtuk!” Ez a valóban alkotó közös feladat. BAKTÉRÍTŐ
