Irodalmi Szemle, 1994
1994/10 - ÁRGUS - LACZA TIHAMÉR: Csellószonáta
árgus LACZA TIHAMÉR Csellószonáta Szvatkó Pál: A változás élménye (Kalligram, 1994) Szvatkó Pál neve nem sokat mond a ma élő szlovákiai magyarnak. A különböző összefoglalások (pl. Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén) vagy a vitairatok (pl. Fábry vitriollal átitatott megjegyzései) alapján sem tudjuk igazán magunk elé képzelni alakját, s mivel felénk az a szokás járja, hogy a közírókat afféle statisztáknak tekintik, akik az irodalmi élet kulisszáit tologatva legföljebb epizód- szerepekre méltók, értékelő-elemző tanulmányok sem igen születtek róla. Évtizedek óta ez a most megjelent — viszonylag terjedelmes — válogatás ad ízelítőt Szvatkó Pál ellentmondásosnak tartott s több oldalról is bírált esszé- és közírói munkásságából, a kései olvasóra bízva annak megítélését, valóban „kiér- demelte-e” a szerző Fábry és Bajcsy-Zsi- linszky elmarasztalását (sőt mondhatni, kemény vádjait). A kötet összeállítói — Filep Tamás Gusztáv és G. Kovács László — persze azért sem hagyják iránytű nélkül a dzsungelben bolyongani az embert, bevezető tanulmányukban felvázolják Szvatkó Pál fordulatokban bővelkedő életútját, s végső soron egy rokonszenves, tévedései ellenére is hiteles szavú magyar entel- lektüel portréját rajzolják meg, akit valahol a szellemi erők centrumában a polgári jobbközép soraiban vélnek felfedezni. Ezt a helyet egyébként Szvatkó is gyakran kijelöli magának, és semmi okunk kételkedni benne, hogy őszintén vágyott erre a helyre. Fábrynak persze ez már túlságosan is jobboldalon volt, ezért is támadta olyan gyakran, sőt vetélytársát még a hitleri ideológia iránti szimpátiával is megvádolta, ami azért tűnik egy kissé rosszindulatúnak, hiszen közismert, hogy Szvatkó főszerkesztőként írt vezércikkében, 1943. december 31-én az elkerülhetetlen magyar kapitulációról értekezett, s ezért később — Hitler személyes utasítására — elfogták és konoentrádós táboiba hurcolták. De ne részletezzük Szvatkó magyarországi tevékenységét, elvégre a válogatásban is csak egy-két írása szerepel ebből az időszakból. Ami életművéből érdekes lehet számunkra, az a kisebbségi sorban megélt húsz esztendő termése. A vezércikkeket, kommentárokat író napilapszerkesztő Szvatkót a kötet összeállítói ezúttal nem kívánták bemutatni; egy majdani monográfiában talán egy önálló fejezet foglalkozhatna vele. A konzervatív stílusban verselgető pályakezdő toll- forgatóról is csak jelzésszerű információkat kapunk a bevezetőben, azt sejtetve, hogy számunkra a szépíró Szvatkó sem különösebben attraktív. A kötet elsősorban a hosszabb tanulmányokból és a kisebbségi létet körbejáró esszékből kínál olvasnivalót. Némely gondolata, megállapítása olykor többször is felbukkan a könyv lapjain, s ebből arra következtethetünk, hogy ezeket az axiómaszerű meghatározásokat nagyon mélyen gyökerező élmények inspirálták. Nagyon tanulságosnak érzem például, ahogy összehasonlítja az erdélyi, illetve a szlovenszkói magyar irodalmi és szellemi életet, s azon végkövetkeztetéseivel is egyet lehet érteni, hogy a felvidéki magyarság Budapest közelségében és árnyékában sohasem élt (élhetett?) olyan öntörvényű módon, mint az erdélyi magyar, aki önálló kultúrát és szellemiséget teremtett az évszázadok során, s Trianon után is képes volt szellemi expor
