Irodalmi Szemle, 1994

1994/10 - THOMKA BEÁTA: Tolnai Ottó

Thomka Beáta

Az oldott játékosság helyet higgadtabb, rezignáltabb magatartás uralja a megnyilatkozást.

A Wilhelm-dalok és az árvacsáth kapcsán idézett reflexiók az alapok fürkészéséről ennek a kötetnek a verseiből származnak. Feltételezhetően ezért került be az 1986- ból származó Érzelmes vers vasról c. is, melyben megfogalmazást nyert a csak tárgy s tény legyen poétikai programja. Tolnai Ottó költészetkoncepciója kezdettől fogva elfordult a lírai hagyománynak mint érzelemtartalmak közlési közegének az értelmezésétől. Sokkal inkább az intellektuális tartalmak megnyilatkozási formájával azonosította a maga módján a verset. Ezt a diskurzust mégsem veszélyezteti a fogalommá tisztuló, a figuratív beszéd kiürülését eredményező gondolatiság. A beszédtárgy, verstárgy következtében a közlés átlépi a fikciós keretet, illetve a művészeti témák reflektálása beékelődik a fikciós és metaforikus közegekbe. Ebből az átívelésből következik az esszészerűnek nevezett minőség, mely egyben a reflexió személyességét, a beszédmód vallomásos jellegét jelenti Tolnainál — a műfajoktól függetlenül.

Az érzelmi lefokozottság és a tudattörténések folyamatainak korlátozása a lírai és narratív szövegekben a személyiségszerkezetből, alkatból következő erőteljes vonás. A rendkívül határozott individualizmus, a szubjektum jelentőségének töretlen- sége és a közlésformák személyességének állandósága olyan nyelvi világképet teremtett, melyben az emocionális rétegezettség hiánya ellenére a személy hiteles és teljes képet alkot magáról.

E költészet alanya s vele együtt magunk is szüntelenül a közvetettség és a közvetlenség pólusai között ingázunk. A személyes tapasztalatra, az érzéki megismerésre, a dolgok dologszerűségére való hivatkozások, valamint a beszédmód közlésre orientáltsága közvetlenné teszi beszélő és tárgy, beszélő és befogadó viszonyát. A rendhagyó nyelvi imagináció azonban váratlan, csapongó, a tapasztalástól idegen összefüggéseket lát meg. A versterek, versvilágok belső viszonyait elemi erővel befolyásolja az a kauzális logika, a metaforikus elv nem eszköz, hanem teremtő művelet, a világ képének s az imaginációnak az egyetlen realizációs formája. Hogy milyen távolra kerül e nyelvi teremtés a mimetikus módusztól, s milyen mértékben meghatározó számára a létrehozás magatartása, azt az alábbi játék tanúsíthatja:

egyszer emlékszem már majdnem sikerült szólnom ilyen szőnyegről majdnem sikerült írnom egy ilyen szőnyeget (Az azúr talpú Krisztus)

A csak tárgy s tény legyen szándékát e kijelentés a megvalósulás felől villantja meg, a grammatika egy poétikát leplez le. Elképzelhető, szavakkal való játék ez is, nem szőnyegről, hanem szőnyeget, mégis nyilvánvalóak a két költészet- és nyelvszemlélet különbségei. A hagyományos esztétikát a tárgyról alkotott kép, a megváltozott gondolkodásmódot a létrehozott tárgy kérdései foglalkoztatják. Tolnai lírájának korszerűsége nem a személyiségválságból, nem az individuum lefokzásából, nem a formai hagyomány elvetéséből, nem a tárgyiasságból, nem az öndestrukcióból kö