Irodalmi Szemle, 1994
1994/9 - DUŠAN DUŠEK: Ide meg oda, Szandál, Egy ismeretlen partvidék helyrajza
Elbeszélések Egy ismeretlen partvidék helyrajza Pit’o, az úszómester ellenzős fehér sapkát hordott, ezzel a felirattal: BAY- WATCH. Az orrán sötét szemüveg. Tükröződött benne az uszoda, néha a föléje boruló égbolt, az út menti nyárfák, a drótkerítés: az egész szünidei világ. Ezen kívül csak egy fehér rövidnadrágot viselt — és a nyakában egy sípot. Magasan a zászlórúd csúcsán a szél csapkodta a zászlót. De ha enyhe volt a szél, a zászló csak lengedezett. Pit'o a tengerről álmodott. Ha volna egy motorcsónakja! Azon siklana az öböl sekély vizében, aztán nekivágna a nyílt tengernek, szökdelne a hullámok taraján, versenyre kelne a sirályokkal, s közben a csónak felverte víz a nap sugaraiban tűzijátékot és szivárványszíneket tükröző kis zuhatagokká változna. Az alatta levő homályban titokzatosan szunnyadna és pislákolna a tengerfenék. Végül Pit’o lehorgonyozna. Feltenné a búvárszemüvegét, mély lélegzetet venne, és beugrana a vízbe. Testén vilióznának a légbuborékok apró gyöngyei. És akkor már felcsillanna az előtte úszó halak farka. Ő meg úszna a halak kíváncsi és félénk raja után; a halak egyre mélyebbre csalogatnák, míg végül ujjával érintené a fenék selymes homokját. A mészkőzátonyon meg akarnák szúrni a tengeri sünök. S nyomban utána medúzákat kellene kikerülnie. S a legsötétebb üregben polip leselkedne. De az is lehet, hogy egy muréna. Körülötte teljes volna a csend. S magasan fölötte várna rá a nap és a sós ízű levegő. De a nap ott az uszodában is várt rá, nem lehet panasza, mindennap ott volt. S vele együtt mindig ugyanaz a munka: kimoshatta a gyermekmedencét, ellenőrizhette a zuhanyokat, összeszedhette a papírszemetet a fa nyugágyak körül — s mindezt még nyitás előtt. Aztán ült a nagy napernyő alatti asztal mellett, vizslatott a szemüvege mögül, ügyelt a kölykökre, hogy ne ugráljanak a trambulinról, körüljárta a medencét megfelelően közönyös és egyúttal fontoskodó képet vágva, néha rásípolt valakire, esetleg leült a medence szélére, háttal nekitámaszkodott valamelyik rajtkőnek, és lustán belemerítette lábát a vízbe, hogy azon keresztül hűtse a teste többi részét is. De az efféle hűtés csak ritkán segített. Le kellett vennie a sapkáját, néha a szemüvegét is — és a zuhany jéghideg vize alá kellett állnia. A medencébe nem járt: ott nagy volt a tolongás, fej fej mellett, mintha parafa dugók himbálóznának a víz felszínén. De főként azért nem ment be a medencébe, mert onnan nem lett volna kellő áttekintése, és arra esetleg ráfizethetett volna. Leült a napernyő alá, kezére támasztotta az állát, és megint álmodozott, ezúttal Nadináról. Pit'o tegnapelőtt látta a lányt utoljára, igazán elég régen ahhoz, hogy azokat az órákat vagy inkább perceket, amelyek már örökre elmúltak számára egész örökkévalóságnak érezze — s azóta hiába várta, hogy a lány felhívja. Pit’o egyre újabb és újabb esélyt adott eki a 435214-es szám kitárcsázására, s ettől a percek ismét percekké váltak, de tegnap óta már tűkké lettek, s minél hosszabb ideig nem telefonált
