Irodalmi Szemle, 1994

1994/9 - DUŠAN DUŠEK: Ide meg oda, Szandál, Egy ismeretlen partvidék helyrajza

T1TTŠA.1VI TifTČlŕfŕ

Ide és ide

(J. Š.-nek)

Megint megjelent az idős úr. Becsengetett, ajtót nyitottam, köszönés nélkül belépett. A fején kalap volt. És csörgött az orra. Elhanyagolt, piszkos külső, lófarokba kötött hosszú haj. Ruházata egy szál ing és nadrágtartós nadrág. A lábán nyikorgó cipő — úgy hiszem, fekete —, zokni nélkül. Az orrát beletörölte az inge ujjába. És nyomban a másik ingujjába is. Mint egy kisfiú.

Nemrégiben egy franciaágyat adott el nekünk. Háromszáz koronáért. Akkor úgy egyeztünk meg, hogy a pénzt postán küldjük el neki, nehogy véletlenül elveszítse. Ő mondta így. A cím: Ide és ide — ezt is ő mondta így. Hogy legyen róla hivatalos papírja. Most meg a pénzért jött.

Annak idején nevetett:

— Látom, nem tudják, hol van az az Ide meg oda. Ugye, hogy nem tudják?

— Nem tudjuk — mondta akkor a feleségem.

— Múzeum utca három.

Felírta a címet egy darabka papírra, amelyet egy újságból szakított le. A füle mögött volt egy ceruza. Most meg a pénzéért jött. így mondta. Elhanyagoltan, piszkosan, egy szál ingben. Köszönés nélkül lépett be a lakásba.

— Az ágy nagyon jó — mondtam.

— Ha olyan jó, miért nem küldték el a pénzt?

— Hogyhogy?

— Hát elküldték?

— Mindjárt másnap.

— Hová?

— Ide és ide.

Elnevettem magam. Elővettem a kredencfiókból a cédulát, amelyre akkor ráírta a címet. Egy papírom már volt. Reméltem, hogy megtalálom a postai feladóvevény szelvényét is, de az nem volt ott.

— Múzeum utca három.

— Az rossz cím.

— De hiszen maga adta meg nekünk!

— Én ott sohasem laktam.

Egész délelőtt a városban szaladgáltam. Költözködés előtt álltunk. Bizonylatokat, kivonatokat és egyéb hülyeségeket kellett beszereznem. De semmit sem tudtam elintézni. Egy szóval: mérgelődtem. Több szóval: rossz napom volt. Holtfáradt, izzadt