Irodalmi Szemle, 1994
1994/1 - LACZKÓNÉ ERDÉLYI MARGIT: Örkény István drámáinak epikai szempontú vizsgálata
Laczkóné Erdélyi Margit A Tóték című dráma világsikerén innen és túl az Egyperces novellák is meghozzák az író számára a szakma és a közönség elismerését. Igaz, nem „egyenes” úton jut el ehhez a sikeres műfajhoz, jó ideig vacillál a nagyepika és kisepika között, jó ideig „rombolja” a hagyományos rövid elbeszélés formai kereteit, mire megszületik a világban „minimítosznak” emlegetett műfaja. Az útkeresést nemcsak szokatlanul megnehezített életútja befolyásolja, hanem az is, hogy kísérletező alkotó lévén, az egyre tökéletesebbre törekszik. Tömör stílusával, a cikornyák elvetésével, a hosszú leírások és öncélú cselekmények részletezése helyett a drámaiságra törekszik, a szituáció nyújtotta lehetőség(ek) kibontására. Olyan befogadói hatást igyekszik elérni, amilyet a jelenségek és azok leírása benne magában is kiváltott. Szűkszavúságával kettős célja van: visszaadni a szavak értékét, s alkotó partnerré emelni az olvasót. „Megpróbáltam mindent lehámozni az irodalomról (az Egypercesekben)...M/ní/w; egy léghajóból minden ballasztot kihajintanék Eleinte azt hittem, nem marad semmi, de ennyi megmaradt. Ezeket mind meg lehet írni kiszínezve, megduzzasztva, gazdagítva — de elvenni már nem lehet belőlük semmit. Matematikai egyenletek, az egyik oldalon a közlés minimuma az író részéről, a másikon a képletek maximuma, az olvasó részéről. ,A A nyolcsoros témát nem hatvan oldalon írja meg, hanem nyolc sorban — mondja egyebütt. Témái nagyrészt a mindennapokban születnek, olykor banálisak, máskor a legdrámaibb életanyag kulcshelyzeteit mutatják be. Közös ismertetőjegyük, hogy a groteszk világlátás „veszi észre” őket, Örkényien szólva, mintha minden abszurdumot és groteszket rejtő élethelyzet és jelenség éppen az ő vonzáskörébe törekedett volna, olyanok is, amelyek elhanyagolt vagy tabuterületei a magyar epikának. A szürke, valós életanyag aztán Örkény novelláiban groteszk drámai helyzetekre vált át. Az írások név-, idő-, helyadatai leggyakrabban kvázivalóságok, bizonyos kultúrkör ismereteit követelik meg vagy asszociálják: európait, közép-kelet-európait, magyart, budapestit. Minden leírt szituációjában viszonylatok, viszonyulások akkumulálódnak, s válnak a novellák konnotációjává. Ezt az absztraháló módszert a groteszk struktúra építkezése is segíti, mert kontraszthatása és nyitottsága révén a képtelenségig (gyakran a csattanóig) fokozható a groteszk váltások és/vagy paradoxonok sora. A műfaj előzménye kapcsán az író Kosztolányi Dezső néhány munkájára és Jules Renard Naplójára hivatkozik, s így vall: „Az egyperces novella megírása nem a téma felbukkanásánál kezdődik. En most hatvanéves vagyok, tehát, mondjuk, tudatosan élek negyvenöt éve. Tehát van olyan egyperces novellám, amin negyvenöt éve dolgozom. Csak én sem tudok róla. Tudniillik ez így megy. Negyvenöt éve dolgozom rajta és három perc alatt leírom. Sükösd Mihály a következőket írja róla: „Műfaját nem a semmiből találta ki Örkény István. Egész novellisztikája, novellatípusainak rétegzett keveréke — ma így látjuk — mintha az egyperceseket készítené elő. Mulatságos és mű- fajelméletileg tanulságos szemle, miként alakul át az Örkény minden korszakában szereplő rövid elbeszélés egyperces novellává. Bármily okosan hadakozik elvi megnyilatkozásaiban Örkény az anekdota ellen — az anekdota nemzeti csapás... elbutítja az irodalmat, elsekélyesíti a közgondolkodást... —-, rövid novelláinak egy része is anekdota, vagy az anekdotikus alakítás csigaházát hordja magán. Még a valódi egyper
