Irodalmi Szemle, 1994
1994/9 - DUBA GYULA: Sólyomvadászat
Sólyomvadászat hiedelem úgy tudja, hogy a nagy tömegekben vegetáló városi galambok a tüdőbaj csíráit hordozzák magukban!) Ezután a sötét kuckóikban lapuló pelyhes porontyok keltették föl a figyelmemet. Talán nem is láttam, inkább csak sejtettem hollétüket. Nyomorúságos vackaikból azonban ugyanazt az őrlő, percegő zajt hallottam, amelyet a szobámban a falban és a mennyezetben, és ami arra késztetett, hogy feljöjjek körülnézni a padláson. Felfedeztem a rejtély nyitját, s ez megdöbbentett! A porontyok fejletlen, de már szaruval fedett kemény karmai kaparják a csupasz téglákat! A galambkarmok kaparászását hallom a szobában, a fal anyaga vezeti hozzám a pelyhes porontyok mozgolódásának a zaját. A falban nem vasbogár, nem is gyémántkemény csápú acélszú dolgozik, hanem nyomorult galambporontyok kapirgálják a csupasz téglákat, pőre létükről üzennek, ahogy a börtönökben a rabok kopogtatják a celláik falát! A szobámban addig lesz neszezés, amíg galambbirodalom a padláson. Borús, kilátástalan jövő! Egyenesen felháborító, s én tehetetlen vagyok. Eszembe jutottak a sólymok. Az ő dolguk lenne kordában tartani a galambokat! A ragadozó hivatása és feladata a biológiai egyensúly fenntartása, az életképes és erős egyedek érdekében pusztítaniuk kell a betegeket és nyomorultakat. Orvosok ők, szanitécek s hóhérok egyben, sőt sírásói a természet ösztönösnek és zűrzavarosnak tűnő, ám vastörvényeknek engedelmeskedő s szinte emberi értelemmel teli világának. Ez a szerepük! Mit tesznek azonban a sólymok? Hetykén rikácsolnak, rémítik a galambokat, repülőbemutatókat tartanak, s titokban talán bratyiznak a galambokkal! Hej, ti sólymok, haragszom rátok. Mától vigyázzatok magatokra! XII. Mint aki tilosban jár, tolvajként osonok az udvaron. A lépcsőházban felvágtatok a lépcsőn, ne lássanak a konyhaablakokból. Sejtem, hogy nyomorultul nézhetek ki, a galambok elbántak velem. Eszter aggódva, s ahogy meglát szörnyűlködve fogad, tekintetében azonban a pajzán jókedv derűs fényei tapogatják lehetetlen külsőmet. — Vazallus Lázár, kedvesem, mi történt veled? Lidércek támadtak rád a padláson vagy nappali kísértetek bántak el veled ennyire? — Békegalambok — válaszoltam rosszkedvűen —, nyavalyás városi galambok, házi tenyészetben sokasodnak a padláson, bár senki nem gondozza őket, úgy szaporodnak, hogy nemsokára elözönlik a világot! A sólymok sem fegyelmezik őket — mondtam rosszallóan, s később jutott eszembe, hogy Eszter nem érthet semmit, ahogy a Vörös Tehénről sincs fogalma, de csodálatos fegyelemmel viseli el az érthe- tetlenségeket, amelyek körülvesznek. Elmesélem hát neki a padláson uralkodó állapotok poklát, elmondom, mint szabadultam meg a galamboktól. — Ha még egyszer felriasztom őket, annyira megvadulnak, hogy teljesen elveszítik tájékozódó képességüket, nyomorult szárnyaikkal a szemem világát veszélyeztetik, alaposan összekarmolnak, és ha nagy tömegben repülnek rám, talán a földre döntenek! Ki kellett hát jutnom valahogy közülük! Néhány lépést óvatosan hátráltam, majd egy szilaj fordulattal abbahagytam a visszakozást, óriási ugrásokkal kiró-
