Irodalmi Szemle, 1994
1994/7-8 - NYELV ÉS LÉLEK - SZABÓ JÓZSEF: Tanulmányúton Luxemburgban
Tanulmányúton Luxemburgban is bizonyos ismereteket szerezni. Sajátos nyelvi helyzete az ország évszázadokra visszanyúló kulturális hagyományaival s mindazon történelmi eseményekkel magyarázható, amelyek a Luxemburgi Nagyhercegség (n. Grossherzogtum Luxemburg, fr. Grand-Duché de Luxembourg) területén lezajlottak. A háromnyelvűséget F. Hoffmann A luxemburgi nyelvek. A háromnyelvűség helyzetének nyelvtudományi és irodalomtörténeti leírása (Sprachen in Luxemburg. Sprachwissenschaftliche und literarhistorische Beschreibung einer Triglossie-Situation. Luxemburg 1979) című könyvének előszavában a következő példával érzékelteti: „Egy külföldi, aki rendőrbíróság elé kerül, nem fog kijutni szorult helyzetéből, főként akkor nem, ha valahol azt olvasta, hogy a hivatalos nyelv Luxemburgban a francia. Azt fogja ugyanis megállapítani, hogy a tárgyalás kizárólag luxemburgi nyelven folyik. Az államügyészség képviselője és a védőügyvéd a bizonyítási eljárást és a védőbeszédet viszont franciául tartja. Ha pedig tudná, hogy az ítéletet írásban németül fogalmazzák meg, teljesen kijönne a sodrából" (IX). A luxemburgiak háromnyelvűsége sajátos módon alakul(t) ki. Az általános iskolába kerülő gyerekek többsége köznyelven vagy kisebb-nagyobb mértékben valamelyik nyelvjárásban beszél, de már elsős korától német irodalmi nyelvre is tanítják, a középiskolában — a némethez hasonlóan magas óraszámban — egyre inkább a francia kerül előtérbe, a felsőoktatásban pedig már a francia nyelv dominál. Az országban nincs egyetem, a fővárosi „Centre Universitaire de Luxembourg” és a wal- ferdingeni „Inštitút Pédagogique de Luxembourg—Walferdange” nevű oktatási központ egyaránt főiskola jellegű. A „Centre Universitaire” természettudományi, valamint jog- és közgazdaságtudományi karán az oktatás nyelve francia, csupán a bölcsészettudományi kar idegen nyelvi tanszékein térnek el ettől a gyakorlattól. Az alsó-, közép- és felsőfokú oktatás fontos szerepet játszik abban, hogy a lakosság többsége kitűnően beszél németül és franciául is, az egymás közötti érintkezésben azonban sokan a luxemburgi köznyelvet részesítik előnyben. Hogy egy adott kommunikáció részvevői melyik nyelvet választják a három közül, azt mindig a konkrét szituáció határozza meg. Ha a beszélgetés során valamilyen oknál fogva szükség van rá, akkor a legtöbben képesek arra, hogy könnyedén váltsanak át egyik nyelvről a másikra. — Aki először jár Luxemburgban, azt az ottani nyelvhasználatot illetően kisebb-nagyobb meglepetések is érhetik. A lakosság háromnyelvűségéről F. Hoffmann találóan ír A luxemburgi nyelvek című, már említett közleményében (Son- derdruck, 165—182.). Cikkét azzal a fejtegetéssel kezdi, hogy annak, aki Luxemburg városában a vasúti főpályaudvar előtti térre lép, és ott körültekint, az a benyomása támad, hogy francia, vallon területen vagy pedig Svájc valamelyik francia nyelvű városában jár, hiszen bárhová néz — a szállodák elnevezésétől a vendéglők megjelölésén át az utcanevekig — mindenütt francia föliratokat lát. A belvárosban aztán előbb-utóbb további meglepetések érik az idegent. A Nemzeti Könyvtár (Bibliothé- que National) nevét a hozzá közel eső egyik utca (Rue Notre Dame) elnevezését például ugyancsak francia nyelvű táblán olvashatja, az utcanévtábla alatti „En- nescht Gaass” fölirattal azonban nemigen tud mit kezdeni. S ha továbbsétál a Nemzeti Könyvtár melletti barokk homlokzatú, impozáns „Notre Dame”
