Irodalmi Szemle, 1994
1994/7-8 - DUSÍK ANIKÓ: Prae, avagy a változó regényről
Dusík Anikó Szentkuthy Prae-jében az a 20. századi kísérleti/kísérletező regényre jellemző narratív forma jelenik meg, „amely visszaszorítja a temporalitást és kauzalitást, nem a metaforikus érintkezésen, hanem a metaforikus, tehát nem időbeli és oksági kapcsolású szerkezeten alapul’’.5 A történetelvű, idő és ok-okozati összefüggések kapcsolatára épülő „hagyományos” regény mellett tehát a Prae-vel a nem történetelvű, illetve a történetet csaknem vagy teljes egészében felszámoló ún. metaforikus építkezésű regény jelenik meg a magyar irodalomban. A hangsúly a regény „cselekményelvű folyamatosságával” szemben egyre inkább a struktúrára helyeződik. Ez a másság elvárásszerűen vonja maga után a befogadói (olvasói) tudat változásának igényét is. Végeredményben az addigi, akár passzívnak is nevezhető, hagyományos befogadói (olvasói) szerep feladásának követelményét jelenti, mint logikus és egyértelmű következményét a befogadói (olvasói) kódok korábbi (a 19. század magyar regénye kialakította) univerzalizmusa megszűnését. A regény műfaját (is) érintő, a 20. század elején zajló változások a magyar regényt, s ezzel együtt a befogadó (olvasó) hagyományos szerepét azonban sokáig szinte teljesen érintetlenül hagyták. A Jósika, Jókai teremtette „konvenció” továbbra is döntően határozta meg a műfaj jellegét s ezzel együtt befogadása (olvasása) lehetőségeit is. Az olvasó teljes mértékben kiszolgáltatottja volt az elbeszélő mindent tudó kompetenciájának. A modernség küszöbére érkező magyar regényt így a pragmatikus megközelíthetőség, az ún. küldetésjellegnek való megfelelés igénye jellemezte. Ez az igény a biztos és változatlan befogadói (olvasói) kód alkalmazhatóságát s azoknak a regényösszetevőknek a felismerhetőségét jelentette, amelyeket a befogadó (olvasó) a műfaj építőelemeiként tart számon: a hagyományos tér-idő viszonyt, az alakok rendszerét, a felismerhető cselekményt és környezetet. A befogadás (olvasás) alapja itt ezeknek a tényezőknek az azonosíthatósága; a kódot birtokló olvasók megállapíthatják, hol és mikor játszódik a cselekmény, milyen alakok mozognak a regény keretein belül; felépítik a kezdet és a vég pontjai között kibontakozó, az oksági viszonyok függvényében alakuló történetet. A 20. század elejének magyar regényei — eltekintve a váltás/másság igényét jelző, de a műfaj perifériájára szoruló művektől — azonban még nem voltak képesek a hagyományhoz képest törést jelentő, az olvasók új aktivitását feltételező befogadói (olvasói) szemlélet kialakítására, s bár a Nyugat íróinak epikájában már jelentős szerephez jut a metaforikus elem, általában csupán a nyelvi megformálás szintjén jelentkezik6, s döntően nem módosít a művek befogadásának hagyományos lehetőségein. Részben ezzel magyarázható — az aktuális európaiság igényét hirdető század eleji álláspont ellenére — az új európai regény lehetőségeit kiaknázó Prae-vel szemben is megnyilvánuló elutasító befogadói (olvasói) magatartás. S bár korábban már Krúdy regényei (a legjellemzőbben talán A vörös postakocsi), majd Kosztolányi Esti Kornél-szövegei figyelmeztetnek a szöveg befogadása (olvasása) másságának lehetőségeire, igényére, mégis a Prae az első magyar regény, amely nemcsak a magyar regény történetében vízválasztó jelentőségű. Amennyiben ugyanis a Prae világa
