Irodalmi Szemle, 1994
1994/7-8 - Z. NÉMETH ISTVÁN: Versek
Z. Németh István Rozsdakirálylány, ha zuhanyozik Emlékeim közt törve már, szilánkokra, tűkre, repeszekre hullik szét egyre az arca, sötét zugokba, pókhálók közé hordja a szél, ami belőle talán még maradna. A múltba már nem indul több vonat, rozsdakirálylány, ha zuhanyozik, elvesztik a vízcseppek árnyékukat. Alkonyokon még visszajár, életre kelni már semmi kedve, minek neki hamis szívhang: nem bántja már az elmondhatatlan, nem gyötri a szerethetetlen, nem hívja csalóka farsang. E világra már vak lett és süket, rozsdakirálylány, ha zuhanyozik, keresik a vén folyók új medrüket. Emlékeim közt mért zokog mégis, mért hív megtört tükrök elé, mért nem bocsát örökre el? Miért lakik folyton haragomban, fel nem tett, s elviselhetetlen kérdésekre miért felel? Keresztet vetnek a hajléktalanok, rozsdakirálylány, ha zuhanyozik, kivet a föld minden csontot s magot.
