Irodalmi Szemle, 1994
1994/7-8 - Z. NÉMETH ISTVÁN: Versek
Z. Németh István szemérmét paskolja, míg végül kielégül, s tántorogva, vörös arccal beállít, elmesélni az ébredőknek érzéken túli orgiáit. Fekete-fehér esten széttett karokkal, lehajtott fejjel alszik egy koldus. Mintha csak kereszten — Molekulák /. Rozsdás kavicsokat kínál a tányér. A pohárban kifacsart szivárvány leve. A fogaid közt citromszelet, mikor a szerelem bárdja alá hajtod fejed. II. Pórusaid eddig sem tudtak rólad. Lélegeznek, míg lehet, nélküled élnek millió életet, hiszen a halál sem más, mint a csont, bőr, hús s az izmok függetlenségi harca ellened. III. Névtelennek kéne lenned, ha már védtelen lehetsz. Ártatlannak, mint a házak felett vonuló szellemsereg.
/
