Irodalmi Szemle, 1994
1994/7-8 - RÓBERT LÁSZLÓ: Nívea fokon
Róbert László rancsokat. Egész délelőtt krumplit, sárgarépát meg vöröshagymát pucoltam a verandán. Frau Schumacher amolyan bögyös, negyvenes menyecske volt. Javítgatta férje holmiját — s mert unatkozott, az én szerény német nyelvtudásomat is. Egy héten át — bármily hihetetlen — vele ebédeltem is. Az őrnagy csak egyszer, délben nézett haza. Én vigyázzba pattantam, de ő csak legyintett. Lehet, hogy Ilse és köztem, azaz ő közötte történhetett volna más is, de minden jó szándékunk mellett kölcsönösen vigyáztunk, nehogy bemocskoljuk a Führer fajtisztasági törvényeit. Adódott viszont ott, a veranda árnyékában a szemem láttára egy másik felejthetetlen élmény. Már jó meleg, olyan 30 fokos júniust írtak, amikor is a német század elkezdett körbemenetelni az iskola udvarán. Körülbelül fél órán át egy kör futás, egy kör lépés és közben nóta. Persze teljes menetfelszerelésben. Tíz perc mar- meládos uzsonnaszünet után pedig fel a gázálarcot! És újabb fél órán át: egy kör futás, egy kör lépés... Mindössze négy fiú dőlt ki menet közben. Hej, ha ezt a sajtos Fuhrman bácsi vagy a tökön rúgott Löbl látta volna — bukfencezés közben... Igaz, előttünk futott. Ein, zwei, marsch... Mi volt a mi kiképzésünk ezekéhez képest? (Azóta is csak egy hasonlat jut eszembe a Harmadik Birodalom gázálarcos fiairól. A Domb című angol klasszikus büntetőszázados sivatagi film Sean O’ Conneryvel a főszerepben.) Én pedig mint hámozó néző ülök Ilse asszonnyal a veranda hűvösén. A többi — los! Hej... (Karádi) Csak egy nap a világ... Lehet, hogy bennem van a hiba: egy idő után valahogy nem tudtam kárörvendezni. Zömmel annyi idősek voltak, mint én. Akármilyen Hitlerjugendként is, de talán szívesebben csináltak volna valami mást ők is — közvetlenül érettségi után.
