Irodalmi Szemle, 1994

1994/7-8 - RÁCZ OLIVÉR: Debóra

Debóra

Ott a férfi görcsösen, reszketve, könnyekre fakadt.

— Deborah — zokogta remegve és a folyó sáros vizét köpködve —, te drága, jó Dibórám!...

Akkor már tucatszámra álltak körülöttük az emberek. Egyesek a férfit nyugtatgatták, élesztgették, mások a csuromvizes, hősies Debórát vették körül, osztatlan bámulattal, csodálattal, kedveskedve, sőt hízelegve.

Vesztükre.

Debóra prüszkölt vagy kettőt, azután szemügyre vette a földön remegő férfit, a biztonság kedvéért meg is szaglászta, s miután megbizonyosodott róla, hogy az ijedségen kívül egyéb baja nem esett, erőteljesen megrázta magát, kirázta a bundájából a vizet.

Ötméternyi körzetben mindenkit lefröcskölt.

De ez már nem volt lényeges.

Debóra mindenesetre megkapta az Életmentő Kutya oklevelet és érmet.

Büszkén viselte a nyakörvén a többi érem között. Úgy, ahogy az egy többszörös díjnyertes, nemzetközi kitüntetésekkel is büszkélkedő, fajtiszta collie-hoz illik.

Tichy Kálmán linómetszete a hóbortos női divatról