Irodalmi Szemle, 1994

1994/7-8 - GION NÁNDOR: Nemzeti színek

Nemzeti színek

— A művészféle emberekben nem bízom. Figyelmeztetlek, hogy te se bízzál bennük. A munkásosztályt kell mozgósítani a jó ügy érdekében.

— Minden tőlünk telhetőt megteszünk — mondtam.

— Mindjárt láttam rajtad, hogy rendes ember vagy. Ha továbbra is ilyen rendesen viselkedsz, itt tartalak a színházban a bemutató után is.

— Nem biztos, hogy itt akarok maradni.

— A tengerpartra is elküldhetlek. Vettem ott egy lakást, és telezsúfoltam régi ormótlan bútorokkal. Át kellene szabni a bútorokat. Szereted a tengert?

— Nemrég redőnyöket szereltem egy tengerparti szálloda ablakaira. Jól éreztem ott magam. Megismerkedtem egy tehetséges festővel is.

— Óvakodj a művészféle emberektől! Komolytalanok, gyerekesek és valamennyien hajlamosak a trágárkodásra. No, menjünk le rendet csinálni!

Till Sándor felpattant a székéről, meglepő fürgeséggel indult az ajtó felé, ennek láttán már majdnem elhittem, hogy balett-táncos volt valamikor. Lementünk a színházterembe. A színtársulat tagjai a nézőtéren ültek, csak dr. Gajdos Tamás álldogált sértődötten s egy kicsit ijedten az ajtó közelében. Leültettem és melléje ültem. Az igazgató felment a színpadra, mély lélegzetet vett, mint aki hosszú beszédet kíván mondani. De rövid beszédet mondott.

— Három, esetleg három és fél életbe vágóan fontos utasításom lenne — közölte szigorúan. — Egy: mivel elegendő pénzt kaptunk ezen épület felújítására és kicsinosítására, október 25-én, tehát három hét múlva, városunk felszabadulásának napján megnyitjuk színházunkat a nagyközönség előtt, ünnepi beszédeket mondunk, és sikeres ősbemutatót tartunk.

— Ebből nem lesz semmi — csattant fel a nézőtérről Király Ágota. — Megdagadt a térdem, alig tudok mozogni. Ezt nem is bánom, mert a Muskátlis veranda a legpocsékabb darab, amelyben valaha is játszottam. Szeretném tudni, ki kaparta elő ezt a szörnyűséget.

Ezután Király Ágota még trágár szavakkal igen elmarasztalóan szólt arról a személyről, aki a pocsék darabot előkaparta.

Till Sándor halálos nyugalommal válaszolt Király Ágotának.

— A Muskátlis verandát én választottam. A szerzőnek jó csengésű neve van, a darab tényleg pocsék, de ha sokat énekeltek és táncoltok benne, mindenki azt hiszi majd, hogy boldogok vagyunk, és a tisztelt közönség is boldog lesz. Ami a fájós lábadat illeti: van itt egy kiváló orvos, ő majd meggyógyít, a bemutatón vonzó és mozgékony leszel. A továbbiakban fogd be a szád, és gyógyítsd a térded.

Király Ágota felháborodottan kinyitotta, de aztán gyorsan becsukta a száját.

Till Sándor folytatta beszédét.

— Kettő: a bemutatóig a színház alkalmazottai nem járhatnak magas sarkú cipőben.

— Ez nyilván csak a színésznőkre vonatkozik — mondta Erika, a titkárnő.

— Ez mindenkire vonatkozik — mondta Till Sándor. Én az egész színháznak az igazgatója vagyok, és mindenkiért egyformán aggódom.