Irodalmi Szemle, 1994
1994/7-8 - TANDORI DEZSŐ: Valami befut
Valami befut akartak. Nem tudom, pont ők-e, de...a zsokénevek a galoppon, itt Bécsben: Walter Lord, J. P. Lopez, Dúbravka junior, Chapusot, Adam Shultz, Kállay Pál, Sándor Jóska. Na, a május 15-i versenynap már el is marad. Nincs pénz. Musil ügyében egyelőre várakozom, szabad zsokékapacitás. Freudenau. Mindig van valami. Épphogy, de van. Tíz sillingekbe játszom, maximum egy-egy jobb placcot ötvenbe. Szeretem végigvárni a napot. Az ügetőről, a Krieauból már a sültkrumplizhatnék vonz el újabban mindig. Vágyom „az én Schwedenplatzomra”, már aztán mifenére ott, meg hogy átvágjak az én Bécsem alkonyán. Az én, az én... De hogy Am. Frau Martin miket mesél! Mert interjú is van, mondom, házias a lelki koszt a Freudenauban, majd csak talpra állítják valahogy az intézményt, meséli Gabriele, látjuk is őt a pályavideón, mintha kicsit a dortmundi Vicky Furlerra hasonlítana, nem is tudom, meséli, hányszor bukott az idén, mi mindenét törte, hát nem is árt, hogy ha olyankor — máskor szinte mindig — nyer. Megnyugszom kicsit egy régi francia amatőrfutam emléke-ügyében. Evry, a ló Memphis Tennessee. 50 méterrel a cél előtt bukott el nekem egy — számomra akkoriban kisebb vagyont, 400 francia frankot jelentő — zíg alaptétet, 100-ast egy hölgy. A célegyenesben lepotyogott. Azt hittem, susmus. De most olvasom, Lingfieldben Kalar ledobta Sámsont, a kis Woodot, akit aztán agyontapostak más lovak. Samu verebem miatt minden Simsalabim, Simsam, Samsolon, Samson-Agonistes etc. lovat külön figyelek. Akkor azt hittem: Ottlik áldása nincs a Memphisen; cigi stb. Nem is tudom, hogyan ragadtattam magam hirtelen arra a 100-asra. Olyan tuti volt. S az is volt. És tessék. Legalább ott elment a kedvem egyszer s mindenkorra a „nagyobba- zástól”. Nézem a londoni Sporting Life-ot: a lingfieldi verseny előzetes „váza” ott van, „holnapi étlapok”, tessék, Kalar, viszi S. Wood. Fogadás halott zsokéra, olvastam egyszer egy ilyen Irwin Shaw-novellát. Abban a nevezetes könyvben, melyet Ottlik válogatott, még a 60-as évek...Istenem, istenem. De nem! Ezt Ottlik írja a Budában, s kifogásolva lön pongyolasága. Csak jó lesz vigyázni! Ottlikról majd legközelebb, fel is vésem: Pozsony...Ottlik...legközelebb. Jaj, istenem, jaj, istenem, Dortmundból este haza! A fene megy oda az útiprospektuspak- kért! Ellenben Ibizzát, az egy ló volt, meg kellett volna tenni. Szépek a sprintfutamok lámpafénynél, még mocsok-talajon, öröktalajon is, szépek, ha a te lovad jön be. Ibizza Ember magát e’bizza, e’biz’a’! Emlékszem, gyerekkori Balatonok. Integetünk apámmal a vonat ablakából. A Balának. Tiszta az idő, látom Londont, integetek a Round Pondnak, kis ablak, kis integetés, magányos cigizés, firkálgatás. Beckett Murphyje itt őrzött, megélhetés végett, daklit. Mielőtt a Malasztos Magdaléna Mélakórház ápolója lett volna, ahol meghalt aztán, elégett, ha jól emlékszem, hamvait az Abbey Theatre egyik előadásának szünetében kellett volna lehúzni a klotyón, de aki vitte, kocsmai verekedésbe keveredett, Murphy hamvai meg el, el a padló fűrészporával. Abbey Theatre, Dublin. Ma viszontlátom.
