Irodalmi Szemle, 1994
1994/7-8 - DUBA GYULA: Sólyomvadászat
Sólyomvadászat fejébe nyomta, el ne ragadja a szél. Határozott léptekkel sietett a fényből a sötétség felé. Átlépte a tócsákat, a kisebb pocsolyákat elkerülte, elhanyagolt utcákon jártunk, haladása határozott volt, hidegen céltudatos. Hallgatása néma erő, céltudatossága burkolt fenyegetés. Ekkor fogott el a félelem! Nyirkos érintésű, alaktalan félelem, az ismeretlen szorongató tisztelete, tárgytalan félelem, inkább erős szorongás, a várható veszélytől való lappangó menekülésvágy. Veszély vár rám valahol, már les rám, figyel és követ, de nem tudom, milyen, hol vár és mikor csap le rám! Mire a sötétbe értünk, már határozott félelem volt. Talán várnak rám egy elhagyott helyen, nagyon megvernek, meg is ölhetnek! Vágóhídra megy a gyanútlan, tudatlan barom! Képzeletem feltámadt, szűkölve felüvöltött bennem a rémület. Ennek ellenére egy szót sem szóltam, engedelmesen mentem az ismeretlen után. Nem tettem semmit, ismételgettem magamban, semmit el nem követtem! Nem eshet bajom! A sötét utcák után palánkok és drótkerítések sikátorában haladtunk. A koncentrációs táborokat villantották fel bennem. Szűk szoroskában, garázsforma épület árnyékában homályos, őszi vizektől loncsos gépkocsi állt. Harcsaorráról megismertem, sötétkék Tatraplán. Elegáns, komoly gépkocsi, megtisztelnek vele. Központi funkcionáriusok és vállalati igazgatók gépkocsija, párttitkárok és miniszterek utaznak vele. — A hátsó ülésre üljön — utasított a fiatalember —, mögénk! A szélvédő üvege mögött felizzott a sofőr cigarettája. Az arcát azonban nem láthattam. Széles válla és vastag nyaka erős testalkatról árulkodott. Kísérőm a vezető mellé ült. Jó jel, nem tartanak tőlem, nem úgy kezelnek, mint egy veszélyes bűnözőt! Különben mellém ül, és pisztolyt szegez az oldalamnak. Egymás közt nem beszéltek, némán és összehangoltan dolgoztak. A sofőr startolt, bekapcsolta a fényszórókat és némán indított. Összeesküvők cselekszenek ily hangtalanul, szavak nélkül teszik a dolgukat, melyet előtte pontosan megbeszéltek. Majd eszembe jutott, hogy az előállítottakkal való bánásmódot pontos előírások szabályozzák, a kurta beszéd kötelező, sőt némaság ajánlatos, hogy a gyanúsítottat megfélemlítsék és elbizonytalanítsák, s így felkészítsék a kihallgatásra. Én már nem lettem nyugtalanabb, biztos voltam benne, hogy nem tettem semmit. Érthetetlen s szinte tisztátalan kíváncsiság fogott el, mi lesz velem? Valószínűleg ütődöttként viselkedtem, naiv gyagyás, nem képes felmérni a helyzetét! Ártatlanságának a tudata mély bizalommal tölti el fogvatartói iránt. Nem érzi magát bűnösnek, tehát nem történhet baja! Gyermeteg lélek, mily naiv tudatlanság! Pedig nyugtalanságra lett volna okom. Ha tapasztaltabb vagyok, és ismerem már a hatalom természetét, halálra rémülhetek! A Tatraplán sokat kanyargón, ablaktörlői nyikorogva hárították a szélvédőről az esővizet. Az oldalsó ablakokon patakban folyt a víz, és megnehezítette a kilátást. Sok forduló közben szűk utcákon haladtunk, nehezen tájékozódtam, nem tudtam, merre járunk. Ez egy módja lehet az elbizonytalanításnak, ismeretlen városrészben járunk, és zuhog az eső. Az őszi vizek mindent beborítanak és elfednek előlem. A sötét kocsiban a sofőr és az ismeretlen fiatalember, később megtudtam, hogy Bodis Renének hívják, néma útitársa-