Irodalmi Szemle, 1994

1994/6 - SZABÓ JÓZSEF: Tájszavak és tájak a szlovákiai

Szabó József

’csalán’, fiikas ’füllel ellátott kosárféle’, hambár ’gabona tárolására szolgáló helyiség; hombár’, ropka ’rokka’, téri ’tere, teher’), jelentős hányada valódi tájszó (pl. botos ’nemezcsizma’, guba ’kalácstészta’, hát or 'a disznó hátgerince’, héhő ’gereben’, kecsege ’tejesköcsög’, kecsegetartó ’köcsögtartó oszlop az udvarban’,poplik ’nagy, fonott vesszőkosár’, sopa ’ferde tetejű, nyitott fészer’, szátva ’szövőszék’, szíhető ’széles élű faragóbalta’), és csekélyebb részük pedig jelentésbeli tájszó (pl. hajlok ’borospince’,pitvar ’nyitott konyha’, rajcsúr ’a disznóól előtti kifutó’).

A fentiekben fölsorolt tájszók nemcsak dialektológiai tekintetben érdemelhetnek figyelmet, hanem egy részük nyelvtörténeti szempontból is (pl. csóvány, hajlok, bátor, téri), néhányuk pedig — különösen azok, amelyekhez bővebb magyarázat is kapcsolódik — számot tarthat a néprajzosok érdeklődésére is (ilyen pl. a botos, di- delle derelye’, guba, kecsegetartó, poplik, sopa). A kötetben található földrajzi nevek (pl. Csurgó, Felső-irtás, Kőmái, Malom-mező) névtudományi, történeti szempontból becses értékűek, a Kőmái pedig, amelynek a mái utótagja a mell szó mély hangrendű alakváltozata, s amely ’domboldal, hegyoldal’ jelentésben földrajzi nevekben napjainkig megőrződött, a nyelvtörténet számára is fontos adalék.

Gál Sándor Mesét mondok, valóságot című művének középpontjában is a kibocsátó, fölnevelő szülőfalu, Bűcs áll, amely Révkomáromtól és a Zsitva folyótól is keletre található, azaz „nem a Csallóközben, hanem a Mátyusföld legdélibb, Dunára lefutó szélén ” (23).

A könyv Táj és név című fejezete nemcsak a falu helytörténete iránt érdeklődőknek élvezetes és hasznos olvasmány, hanem nyelvészeti (főképpen névtani) szempontból is becses értékű, hiszen Bűcs bel- és külterületének földrajzi neveiről pontos adatokat, olykor pedig részletes magyarázatokat is találhatunk. (Ilyenek pl. a belterületi nevek közül a Csillagvár, Főszeg Gatyaszár utca, Kövecses, Sikándria, Szuglya\ a külterületi földrajzi nevek közül pedig a Bika-tó, Elletís, Kenderes, Nagylegelő, Nagy-tó, Nyedam, Öreg-hegy, Peresi-erdő, Puszta-ódal, Szőlők föle, Tó-farok).

Az egész fejezet azt sugallja, hogy az író elmélyült érdeklődéssel jegyezte föl szülőfaluja helyneveit, érezhetően kedvét lelte a gyűjtőmunkában. Igen találóan s megkapó líraisággal vall a földrajzi nevekről, hiszen szerinte „Nyelvünk ősiségét, képalkotó erejét ők őrzik a leghűbben, a legmakacsabbul. Ez a táj — szülőföldem — a nevek nélkül üres lenne, mint egy óriási, tető nélküli csarnok. Nevek nélkül nem élne szépsége, kisebb és kevesebb lenne a fája és bokra, sekélyebbek lennének vizei, alacsonyabb röptűek a madarai. Nevek nélkül, akár a kivágott nyelvű ember, olyan lenne. Néma, arctalan, jeltelen. Holt vidék — De szerencsére a nevek még élnek, még ide sorakoznak anyanyelvűnk egyszerű gyalogosaiként s a talpasok egyszerű emberségét hordva magukban, kiüthetnek minden újmódi hetykélkedő betolakodót (26).

Amint a szerző okleveles adatokból kiderítette, Bűcs létezése 1208-tól adatolha- tó, s hogy a falu akkoriban fontos település lehetett, azt igazolja a tény, hogy a XIII. században temploma volt, sőt kolostor is működött területén. A falu neve egy 1531- 32. évi adóösszeírásban Bulchu hangalakban szerepel. Nagyon valószínűnek látszik,