Irodalmi Szemle, 1994
1994/5 - MARGÓ - TURCZEL LAJOS: A Magyar Minerva helye a két háború közti irodalmi sajtónkban
Turczel Lajos zálódott magyarországi köteteit Illyés Gyula és Weöres Sándor is elismerően méltatták. A Magyar Minervában a jugoszláviai írókról az erdélyieknél kevesebb recenziót, kritikát találunk, s ezekből — Farkas Geiza és Kristály István nagyon jelentős Szen- teleky-nekrológjai mellett — Tamás Lajos sikerült írásait emelhetjük ki (A jugoszláviai magyar irodalom antológiája, III. évf., 2. sz.; Farkas Geiza: A fejnélküli ember, IV. évf., 10. sz:, A jugoszláviai magyar költészet, VII. évf. 4. sz.). Csuka Zoltán költészetéről Reményi József írt kitűnő beleérző tanulmányt (Életív, VII. évf., 5. sz.). * * * A Magyar Minerva külföldi magyar írói szerzeményeinek bemutatása után még a nyugati idegen nyelvű sajtóból és könyvkiadásból folyamatos rendszerességgel átvett ismeretterjesztő anyagokról: cikkekről és könyvszemelvényekről szólok. Ezekkel a lap szerkesztői a tudományosnak is jelzett lap ilyetén hitelét és saját „tudományos” tájékozottságukat próbálták demonstrálni, noha szoros értelemben vehető tudományos írás ritkán akadt ebben a nagyméretű s szinte minden lapszámra kiterjedő átvételben. A másik szerkesztői cél: az ismeretterjesztő anyagok iránt érdeklődő előfizetők és lapvásárlók igényeinek kielégítése már teljesen praktikus és valószínűleg reális is volt. Most itt összeállítok egy csokrot a szóban forgó anyagból, s látni fogjuk, hogy nagy többségben érdekes, sőt „szenzációs” tárgyú földrajzi és történeti .leírásokról és néha közismerten világhírű szerzőkről van szó. íme: Jean Celestín (Párizs): A Mont Pelé kitörése (I., 2.); H. R. Knickebocker: Riga (VII., 5.); John Smitsh (London): A levegő hősei (I., 6.); Rundt Arthur (Moszkva): A. G. P. U. álarcai (II., 5.); Jean Jules Verne: A Nautilusról (II., 6.); Jean Dauban (Párizs): Madame Roland tündöklése és bukása (II., 10.); Adrian Jacobsen (Hamburg): Az utolsó európai nomádok (IV., 3.); Sven Hédin (Stockholm): Hsiang Fei hercegnő hűsége (IV., 5.) stb., stb. A cikkek dzsungelében akad olyan valóban szenzációs és a mai teljes informáltságunk ellenére vagy éppen azáltal nagy érdeklődést kiváltó írás is, mint a bécsi Fellner Istváné: Lehetséges-e a közlekedés a Föld és az égitestek között? (I., 4.). A szerző a cikkét így vezeti be: „A laikus nagyközönség főképpen hiányos asztronómiai ismeretei folytán képtelen a rakétás világrepülés gyakorlati lehetőségét a józan ész és a megvalósulás lehetőségeinek mezejébe illeszteni. Mint minden epochális találmány vagy felfedezés születési stádiumában: aggályok és kételyek merülnek fel Most is alapos ok és elfogadható megokolás nélkül az a tudatalatti érzésünk, hogy a földgömb és az égitestek közötti közlekedés lehetetlen. Meg vagyunk győződve, hogy halandó ember például a Holdba semmiféle erőművel nem juthat, s hu mégis oda kerül, akkor a Földre való visszatérése teljesen ki van zárva. ” Szkeptikus, sőt tagadó feltételezése után Fellner imponáló mennyiségű tudományos-technikai ismeret, érv és ellenérv mozgatásával viaskodik a kérdéssel, s több közbülső nem után a cikkét így fejezi be: „A német és francia tudósok azt állít
