Irodalmi Szemle, 1994
1994/5 - MARGÓ - TURCZEL LAJOS: A Magyar Minerva helye a két háború közti irodalmi sajtónkban
A Magyar Minerva.. „átvétel” (Bárd Oszkár, Bartalis János, R. Berde Mária19, Kacsó Sándor, Molter Károly, Szemlér Ferenc és Szombati-Szabó István) közül Bárd, Bartalis, Berde és Molter átmenetileg vagy tartósan otthonos fölkarolásban részesültek. A főleg regényeiről ismert Berde Mária itt verseket közölt, s a fiatalon elhunyt tehetséges Sípos Domokosról terjedelmes portrét készített (V., 10.). A II. évfolyamban Erdélyi Vor- mürz címmel négyfolytasásos érdekes írása van, amelyben egy erdélyi vonatkozású német nyelvű kéziratos emlékiratot mutat be. A viszonylag kisarányú erdélyi átvételt részben pótolják azok a recenziók, kritikák, melyek a Magyar Minervában erdélyi írókról jelentek meg. E téren főleg Tamás Lajos buzgólkodott, s ilyen írásai kritikai tevékenysége jobbik részéhez tartoznak (Kuncz Aladár: Fekete kolostor, IV. évf., 7. sz.; Bánffy Miklós: Emlékeimből, V. évf., 9. sz.; Makkai Sándor: Sárga vihar, VI. évf., 9. sz.; Kós Károly: Az országépítő, V. évf., 5. sz.; Dsida Jenő: Az angyalok citeráján, X. évf., 1. sz.) — További recenziók — W. Wimberger Annától: Tamási Áron: Jégtörő Mátyás (VII., 5.), Molnár Ákos: A császár dajkája (VII. 9.); Reményi Józseftől: Molter Károly: Tibold Márton (VIII., 1.), Új erdélyi antológia (IX., 2.). Meg kell említeni azt is, hogy az „angyali” költőnek, Dsida Jenőnek halála után Weöres Sándor három distichonból álló verset írt (Dsida Jenő emlékének, X., 1.). A jugoszláviai magyar írók szereplése számbelileg csekély volt. Mindössze heten voltak, de kettő közülük mértéktelen mennyiségben volt jelen. Az élvonalbeliek közül főleg Szirmai Károly és Herceg János hiánya fájlalható. A legmegérdemeltebb fölkarolást a jugoszláviai magyra irodalom nagy szervezője, az egész magyar nyelvterületen a Vajdaság Kazinczyjának nevezett Szenteleky Kornél kapta. Mint alkotóművész is az elsők közé tartozott. Költőként Tóth Árpádhoz szokták hasonlítani őt: a gyermekkorától hurcolt tüdőbetegség korai áldozata lett, s a verseiben a fájdalomnak, bánatnak is szép ragyogása van. Legsajátosabb művei: a Kesergő szerelem és az Isola Bella című regények is lírával telítettek, de nem a lírai realizmusnak, hanem a kifinomult esztétizmusnak a termékei. Irodalomszervező munkássága a kisebbségi élet és irodalom létkérdéseiről folytatott vitákban alakult ki, s a nemzeti érzést elhanyagolókkal szemben az általános emberinek és a helyi valóságnak (helyi színnek, coleur local-nak) összekapcsolását hangsúlyozta. Egyik vitairatában arra a kérdésre, hogy mi a vajdasági író feladata, keserűen ironikus kérdőmondatokkal így válaszolt: „Az, hogy szégyenkezve megtagadja a jelzőket, amelyek hovatartozását meghatározzák? Az, hogy egyedül ő ne tartozzon népéhez, hogy ne nyúljon a föld életéhez és problémáihoz, mert ez már a pesti 20 kávéházak üresen és lelketlenül gúnyolódó nyelvén szólva: vicinális irodalom?” Irodalomszervezőként Szenteleky antológiákat, irodalmi lapokat (köztük a Kalangyát) és egyesületeket (a Magyar Közművelődési Egyesületet és egy könyvkiadást pártoló olvasói szervezetet) kezdeményezett, szervezett.
