Irodalmi Szemle, 1994

1994/5 - TEMESI FERENC: A zsidó Isten Debrecenben

Temesi Ferenc

A félhomályból előlépett egy alacsony, szakállas bácsi malomkeréknyi, fekete kucsmával a fején, kaftánban. Nem szólt semmit, a szeme beszélt. Mellette fiatalos felesége.

Bementünk egy szobába, az asszony megterített. Minden ételt-italt Amerikából hoztak magukkal, termoszokban, üvegekben. A hal kitűnő volt.

Megtartottuk az ünnepséget. Még énekeltünk is. Szép volt. Meghatódtam a gondolattól, hogy a bácsi nélkülem nem tudta volna megülni a hazatértét. Egy kicsi büszkeség is volt a megilletődöttségemben.

Az Isten pedig Isten, akármilyen nyelven imádják is.

És végül is a bácsi el tudta végezni a dolgát Istennel, ez volt minden.

Eloltogattam a villanyokat, a kulcsokat beadtam egy szomszédos házba, és zsebemben a bácsi és a néni útlevelével, pénztárcájával, értéktárgyaival Kobék után eredtem. Útközben az asszonnyal beszélgettem; nyolc gyereket nevelt föl, de arra volt a legbüszkébb, hogy az egyik lányának kilenc magzata van. A szálloda halijában átadtam az öregeknek az értéktárgyaikat. Egy ortodox zsidó nem érinthet pénzt a házon kívül sábeszkor. Én nem tudom, hogy egy ilyen kemény Istent mért hagynak ott.

Köb annyit mondott erre:

Egyetlen zsidó sem olyan bolond, hogy keresztény legyen.

Kivéve, ha nagyon okos, mondtam én. Itt van például Einstein, a legnagyobb zsidó Krisztus óta, ő is kikeresztelkedett.

Ezt nem nagyon feszegettük tovább, de elmerengtem, mért van az, hogy a többi népnek nemzetisége van, a magyarnak-írnek-zsidónak félelmei.

Elbúcsúztunk az öregektől. A hasszid bácsi, akit a szakálla, kucsmája tett olyan vénné, megkérdezte, mit csinálunk az este.

Hát elmegyünk a zárókoncertre, utána haza.

Hogyan, fiam? Az öregnek elkerekült a szeme. Sábeszkor utazni?! Az öreg pontosan tudta, hogy Pestről jöttünk.

Izé, azt akarta mondani, hogy hazajövünk a szállodába, lányokat hajkurászunk meg minden, mondtam én.

Az öreg búcsút mondott, a szemén láttuk, hogy egy szavunkat se hiszi.

A zárókoncerten Chat Baker trombitált, nem tudtam, hogy élő rádióadásban. Jack Kerouac haverja volt a nagy időkben, öreg kokós, már methadonon élt. Csöpögött az orra.

Nem voltak valami sokan a csarnokban. Egyszer közbetapsoltak, de rosszkor. Chat Baker azt hihette, gúnyolódnak vele. A térdére tette a trombitáját, nagy csönd lett. Mi vagy öt méterre ültünk tőle, odakiáltottam neki szép kaliforniai angolsággal:

Folytasd, haver! Mi mind szeretünk téged.

És csodák csodája: folytatta.

Na gyerünk, mondta utána Dávid. Hajnalra otthon akarok lenni.

Hallgattunk Köbbel, de mentünk. A basszusgityós arc már betankolt két üveg vodkát a kocsiba.