Irodalmi Szemle, 1994
1994/5 - JUHÁSZ KATALIN: Versek
JUHÁSZ KATALIN Vallomás most mifajta kőkockákon taposok a hollósereg fejem fölött ég zöld kígyócska — három — tekeredik egy bodzafára a legszebbik így szól fortyogó éj kotyvaléka italod bronz kopogtatóról nyalod hozzá a mézet almák arcára taposol örökre megbántódnak most Szajna-parti üveglombikban nyújtózol én melletted fehér lepedőd vonalazom nem ám sárcsíkok az én kódjaim nem lesz többé nyugodt ébredésed a kandallónál kergetlek Dél A nap tüsszenteni tanít, mint AKI mindenen könnyíthet egy szándékosan unatkozó körhinta - paripa fasörénye mögül lám csak feszt megérkezik öt vagy hat nyárfa tizennégy emberjörtna pár nyikorgás és integetés távolabb kend az idők kezdete és igenis most kezdődik nincsenek még éles kontúrjai csak indiánszíve raktárszemei kulcslyukon átugró hegyeket szökkenő musztángjai mentik ki a napleányt börtönéből
