Irodalmi Szemle, 1994
1994/5 - MONOSZLÓY DEZSŐ: Trisztán és Izolda
Trisztán és Izolda sem akarok elfelejteni. IZOLDA: Talán egy whiskyt? TRISZTÁN: Három év után álltak össze, ugye, alighogy elkotorták úgy-ahogy a romokat... IZOLDA: Igen. TRISZTÁN: És azután mindjárt nekiálltak gyerekeket csinálni...az én koporsómban szeretkeztek. IZOLDA: Trisztán! TRISZTÁN: Nem így volt? IZOLDA: Magának nem szabad felizgatnia magát egy ilyen súlyos műtét után. TRISZTÁN: Én, sajnos, akkoriban még javában éltem, ez disznóság, ugye? IZOLDA: Ezért egyedül a háború felelős. TRISZTÁN: Mások tudtak tovább várni. Én olyan esetekről értesültem, akik tíz év után jöttek haza, és mégis... IZOLDA: Próbáljon igazságos lenni, Trisztán! Maga repülőtiszt volt, aki nem tért vissza a bevetésből. Az egyik bajtársa látta is, amikor a gépét találat érte. TRISZTÁN: És hogy sikerült a nászéjszakája? IZOLDA: Most miről beszél? TRISZTÁN: Magáról, a maga nászéjszakájáról beszélek. Engem csak az érdekel, ami magával történt. Negyven év óta csak ez érdekel. IZOLDA: Ugyan már. Az alatt a negyven év alatt nem is gondolt rám. TRISZTÁN: Ezt honnan veszi? IZOLDA: Hiszen maga mesélte: közben kétszer is megnősült, egyik felesége szebb volt a másiknál, még azt is mondta, hogy sokkal szebbek voltak nálam. TRISZTÁN: Mi köze ennek a történetünkhöz?... Valakit csak kellett találnom, miután maga férjhez ment... De milyenek voltak a többi férfiak, különbek voltak nálam? IZOLDA: Miért beszél többes számban, tudja, hogy csak egyszer mentem férjhez. TRISZTÁN: Mi az, még csak meg se csalta? IZOLDA: Örülne, ha megcsaltam volna? Én sohasem csaptam be magát. TRISZTÁN: Elfelejtett. Elhitte, hogy meghaltam. Gyáva volt, megalkuvó. Miért nem keresett, miért nem várt, az ördögbe is... IZOLDA: Istenem, mennyit aggódtam magáért. TRISZTÁN: Ne mondja. Az ember el sem hinné azok után, hogy alig jelent meg az idegen pasas, rögtön leborult előtte. IZOLDA: Herbertnek is gyakran emlegettem magát. Ő olyan tapintatos és türelmes volt velem szemben... Csak az első fiam születése után mondta, hogy most már hagyjuk nyugodni a halottakat. TRISZTÁN: Micsoda jellem, meg kell a szívnek szakadni... IZOLDA: Mutattam már a fiaim fényképét? TRISZTÁN: Nem érdekelnek azok az idegen kölykök, maga nekem lett volna köteles gyerekeket szülni.
