Irodalmi Szemle, 1994
1994/5 - MONOSZLÓY DEZSŐ: Trisztán és Izolda
Trisztán és Izolda kecskebakként Marke király és Izolda közt ugrabugrál. Ez a mi Trisztánunk hús-vér alak, és éppen az ellentmondásosságában van az ereje. TRISZTÁN: Az előbb még „következetesnek” mondtad. RENDEZŐ: Az ellentmondásossága is következetesség. Nézd, amikor ő Tinta- jol várát, Cornwelt-et meg Irlandot emleget, Izoldával gúnyolódik. Meg akarja alázni, nevetségessé akarja tenni kettőjük kapcsolatát. Ha úgy tetszik, visszamenőleges hatállyal is. De ugyanakkor halálosan komolyan gondolja, amit mond. Saját magába is belemar, a saját emlékeit is meg akarja gyalázni, hiszen éppen ez az, ami negyven év után visszahozta a nőhöz, a megöregedett nagyanyához és a hűtlen fiatal menyasszonyhoz egyidejűleg. IZOLDA: Izolda meg fogja magát, s otthagy csapot-papot, férjet, gyermeket, unokákat. RENDEZŐ: No és ez olyan valószínűtlen? IZOLDA: Mit tagadjam, a darab elején egy kicsit furcsa. RENDEZŐ: Úgy érted, hogy az első felvonásban? IZOLDA: Igen. RENDEZŐ: De hát az első felvonásban Izolda még egyáltalán nem döntött. Neki is teljesen érthetetlen és valószínűtlen, hogy egyik napról a másikra mindent felégessen maga mögött, csak azért, mert egy zsarnoki, beteg vénember, akit negyven éve nem látott, s akit régen halottnak hitt, bejelentés nélkül betoppan az életébe... Tudod, hol történik a minőségi fordulat, a második felvonás végén, akkor, amikor Trisztán, aki eddig hol udvarolt, hol gúnyolódott, egyszerre átko- zódni kezd... amikor rohadt liliomnak nevezi Izoldát, ami — már Shakespeare megírta — büdösebb a gyomnál. IZOLDA: Igen, ez sikerült jelenet, ezt női indulat fűti, én ajtót mutatok Trisztánnak, de már érzem, hogy mellette döntöttem. RENDEZŐ: Miért döntöttél mellette? ISOLD A: Mert az átkozódásai meggyőztek, hogy ez az ember szeret, ez féltékeny rám, az öregasszonyra, aki nagyanya vagyok, s már rég elszoktam attól, hogy a férfiak lángoljanak értem, vagy éppen gorombáskodjanak velem. RENDEZŐ: Várj, azt hiszem ez nem ilyen egyszerű. Lehet persze, hogy Izolda azt gondolja, amit te most mondtál, de vajon mit gondol Trisztán? TRISZTÁN: Trisztán nem erre a megöregedett Izoldára féltékeny, hanem a negyven év előttire. Az öreg nőn, azt hiszem, már csak bosszút akar állni. Magához akarja édesgetni, persze a maga módján, mert nem ravasz, csak erőszakos és mániákus. Nem bírja elviselni, hogy az öreg Izolda úgy-ahogy rendben van. Férje, gyereke, unokája van. Ő azonban magányos farkasként egymagában él. RENDEZŐ: Ebben is igazatok van. De ennek a találkozónak egy misztikusabb dimenziója is van, a halálmotívum. Ez az a híd, amely a mai történetnek időtlenséget, mondái aureolát ad. Trisztán azért keresi meg
