Irodalmi Szemle, 1994
1994/5 - HAJDÚ ISTVÁN: Éjszaka az Escorialban
Hajdú István Bonyolult világ, de madártávlatból nézve egyszerű történetekből, számtalan gyilkos sóhajból, elfelejtett arcból, idegenekből, megannyi behabzsolt táplálékból áll. Az ember zabálásra van kárhoztatva, és arra, hogy mértéktelen étvágyával harapjon bele a szomszédjába, a nőjébe, elpusztítsa gyermekeit, mint egy távoli szigeten, a végtelen tenger közepén a kannibálok, akiknek a civilizáció magát a poklot jelenti, de már rájöttek a tökéletes egyensúly megteremtésének nyitjára, hogy egymásból csak olyan mennyiséget szükséges felfalni, amennyi a jóllakottsághoz szükséges. Még aznap átlökték egy küszöbön, bezuhant egy ovális helyiségbe, ahol csak a mennyezeten voltak ablakok, elérhetetlen magasságban. Hangot próbált magából kiadni vagy jelt adni a szövetségeseinek, a benne kereszteződő őselemeknek, mint egy befogott táltos. Felemelte a kezét, és az ujjait mozgatta, tenyerét — mint antennákat — a beáramló napsugarak felé tartotta, talpát a hideg padlóhoz szorította, és szívta a föld nedveit, bőre pórusain ki-be süvített a levegő. Később megfordította a pólusokat, és kézre állt. így járt körbe-körbe a helyiségben, a kegyetlen gonddal simára csiszolt padlón. Volt benne valami fenyegető. A polcokon felhalmozott könyvek bárgyún szemlélték meztelen talpát. Ha egy-egy polc nem bírta terhét, egyszerűen leszakadt. így kerültek a könyvek a zsidó antikváriumba, és az értük kapott pénz a vándorzenészekhez. Ők szerencsések voltak, mert mindig találtak és kaptak valamit, s ugyanakkor lelkűk mélyén igazi művészek voltak. Hosszú ujjaik között jobban mutatott a talált jókora cigarettavég, mint egy vajas kenyér vagy egy stilizált hamburger. Kézen állva a következő szöveget mondta el: Ha majd eljössz hozzám megmutatom az igazi arcomat belenézhetsz a tükrömbe és nem ismersz magadra az én varázstükröm ismeretlenek köhögnek az ablak alatt és rájössz az idő elszállt szarkalábak integetnek löttyedt húsodból madarak tépnek táplálékot remegő kézzel nyúlsz nem találod a betűket az elválasztójelet bort iszunk kesernyés ízűt fogaink közt egymás szájába spricceljük megharaplak vér színezi nedves ajkadat őrült mondod mit akarok én tőled? nem elég az hogy sohasem vágy unalmas? Luigi Nonóra van kedved nincs zene a magnót tegnap elástam hallgass inkább engem mesét mondok jó? például a tűz és a víz szerelméről a féltékeny levegőről kitárom lelkem csak szoríts erősen ...és közben Á.-ra gondolt: Hol lehet ilyenkor, amikor...
