Irodalmi Szemle, 1994
1994/4 - ÁRGUS - TŐZSÉR ÁRPÁD: A formára vonatkoztatott formátlanság
árgus jut indokolatlan előnyhöz. Az olvasó ugyanis Dusza István megállapításait csak „másodkézből”, Alabán szövegéből ismerheti. Nem tartom szerencsésnek az említett vitacikk kötetbe sorolását. Lényegében a recenziók címszavához sorolhatjuk a Viszonyítások fóruma című írást (az 1985-ös Kontextusról), ahol elsősorban a tájékoztató (és nem az értékelő) jelleg dominál. A könyvkritikák közül elsősorban Duba Gyula (Európai magány), Koncsol László (Nemzedékem útjain) és Szeberényi Zoltán Visszhang és reflexió) kötetéről szól ebben a fejezetben. írásaiban tágítja azt a horizontot, melyet az egyes kötetek szerzői felvállaltak. Visszhang —körülményekkel című kritikájában (a suta cím ellenére) szókimondó véleményt olvashatunk Lacza Tihamér kötetéről. A legfőbb gond az irodalomkritikus Lacza esetében talán nem is az, hogy a publicisztika felől közelíti meg a műveket (Alabán „zsurnál- kritikusnak” mondja), hanem — ahogy találóan írja — kritikáinak viszonylagos igazsága kérdőjelezi meg írásait. Összegezve az emondottakat: az Iroda- lomközelben című kötet tartalmas és hasznos híradás irodalmunkról. Teljesebbé teszi kritikai szemléletünket, s azt a pályát is, melyet Alabán Ferenc képvisel. A szerző átgondolt kritikusi koncepció alapján teszi mérlegre az egyes műveket, s együtérző gonddal ír rólunk. Hiányzik belőle a csalhatatlanság gőgje, és ez már maga is rokonszenvessé teszi megállapításait, kritikai észrevételeit. Kötetének tanulmányai árnyalják a harmadvirágzás irodalmát, s ezért hasznos lehet majd az irodalomtörténeti jellegű mérlegkészítések számára is. TŐZSÉR ÁRPÁD A formára vonatkoztatott formátlanság Z. Németh István: Könnyűnek hitt ébredés, Csehy Zoltán: Nút (Kalligram, 1993) Z. Németh István Könnyűnek hitt ébredés és Csehy Zoltán Nút című verseskönyve első látásra alig különböznek egymástól. S itt nem csak a két kötet külalakjára gondolok. A külalaki hasonlóságuk még érthető lenne, hisz mindkettőt ugyanaz a kiadó adta ki s feltehetően ugyanaz a grafikai szerkesztő is készítette; csakhogy sok a közös vonás a két induló költő versalakító módjában is: mindkettőre a rímtelen szabad vers, s az az „alulstilizáltság” a jellemző, amelyet a kritikusok szókészletének gyakorisági mutatóit tekintve, tarthatnánk akár a hetvenes és nyolcvanas évek magyar költészete alapsajátosságának is. Röviden: ahol a két fiatal költő mintegy a kordivathoz szabja verseit, ott köteteik csaknem azonosak és kevésbé érdekesek. Bán Zoltán András írja az erdélyi Kovács András Ferenc Költözködés című kötete kapcsán (amely egyébként az utóbbi hónapok magyar líraszenzációja!): „...a költészet áttelelése tán azért sikerült, mert vannak versformák szemben a regény teljes és a dráma viszonylagos formátlanságával; e formák virulnak elevenen, létüket a költői nyelv mégoly átgondolt és végigvitt "leszázalékolása" sem tudta érvényteleníteni." Nos, Z. Németh és Csehy a formátlanságban hasonlítanak egymásra, és a formátlanságban unalmasak, s ott kezdenek érdekesek, sőt izgalmasak lenni, ahol a kötött formával kísérleteznek vagy legalábbis kacérkodnak.
