Irodalmi Szemle, 1994
1994/4 - GRENDEL LAJOS, POKSTALLER LÍVIA, MÉSZÁROS ANDRÁS: Az Irodalmi Szemle prémiumai 1993-ban
Az Irodalmi Szemle prémiumai 1993-ban mesélni. S ahogy Pesten mondják: ez sem semmi. A fent jelzett novellában azonban mesénél több is van. Mégpedig az a valami, ami latensen Győry eddigi írásainak hátterében is ott sejlett: a mítosz. Eddig ez a punk-világ mitológiája volt, mégpedig az a mitológia, amely nem elmondva, hanem át- és megélve van jelen az életben. Ebben a novellában viszont a csallóközi falu egy köznapi rítusához (a disznótor szertartásához) kapcsolódóan jelenül meg valami olyan mitikusság, amely egyik lábával a vaskos realitáson, a másikkal pedig az emberi transzcendencián áll. Külön kiemelném, hogy az ilyesfajta mitizálás könnyen csaphat át a banálisba. Győry azonban jól egyensúlyoz a közönségesség és a magasztos között kifeszített kötélen. MÉSZÁROS ANDRÁS KULCSÁR FERENCET az utóbbi időben inkább mint esszéistát emlegetik és tartják számon irodalmunkban, kevesebb szó esik a költészetéről. Pedig hát életszemléletének, gondolatvilágának metamorfózisát újabb versei legalább annyira jelzik, mint az Imádságok címmel megjelent esszékötet. Sőt! Többször feltettem már magamban a kérdést, vajon miért nem reagál a mai magyar irodalomkritika (ha ugyan létezik ilyen) erre az újszerű, számunkra mégis oly közeli hangra? Miért nem veszi észre senki, hogy végre itt egy költő, aki nem csak a Tegnapokkal, a Mával és a Holnapokkal van elfoglalva, aki megpróbál túllépni élettere korlátain és eljutni az „értől az óceánig”, a sajátosan nemzetitől (sőt kisebbségitől) az általánosan emberiig, a végső és örök Lényegig/Lényig, ami/aki mindennek alján ott lapul. A költészet alján is. Kulcsár megpróbálja megtalálni az utat a „világ szívéig”. Nem egyedül járja, előtte már mások is megtették — a magyar irodalomban is (hogy közülük csak egyet említsek: Pilinszky János). Kulcsár azonban tudja (!), hogy nem találta fel a spanyolviaszt. Vallja, hogy kapcsolódik a nagy elődökhöz, folytatja a megkezdett és soha be nem fejezhető gondolatokat (nem véletlenül választott Pilinszky-idézetet egyik esz- széje mottójául). Ez a téma sajátos és más tartalomra nem applikáha- tó formát és stílust is kíván, s ezt is egészen bravúrosan oldja meg Kulcsár. A rövid, néha csak két-három sorból álló versek képesek magukba sűríteni esszényi terjedelmű gondolatokat. Axiomatikusán fogalmaznak meg olyan igazságokat, amelyek a tudomány vagy a köznapi ember számára megfogalmazhatatlanul elvontak és megma- gyarázhatatlanok. Ennek a sajátos stílusnak egyik szinte nélkülözhetetlen kelléke a nemes pátosz. És sajnos gyakran éppen ez az a pont,
