Irodalmi Szemle, 1994

1994/4 - MONITOR - MONITOR: Lapszemle

monitor

(GRENDEL LAJOSRÓL) Ezek a latensen eszközszerepre kárhoztatott életművek pedig a hazai recepcióban elfedték az egész regionális irodalmiságot, annak sokszínűségével együtt, tehát Sütő András és Kányádi Sándor a romániai magyar irodalmat helyettesítő ikonikus jelekké váltak. Ebből a csapdahelyzetből azáltal vélték kiszabadítani az új próza kritikusai a határon túli prózaírók újabb nemzedékét, hogy néhány reprezentánsukat — voltaképp alaposabb elemzés nélkül — a paradigmaváltás gárdájához tartozókként kezdtek emlegetni. Ez adta meg aztán Grendel Lajos vagy — kisebb mértékben — Mózes Attila hazai tekintélyét, noha műveik ennek a várakozásnak egyre kevésbé tudtak megfelelni. Persze aligha csodálható, hiszen alapvetően más szemlélettel és írói technikával rendelkeztek, mint a velük párhuzamosan emlegetett alkotók (hadd utaljak Szirák Péter tanulmányára: Alföld 1992/5. 66—71.). Ez a jelenség azonban nem kivételes, hiszen az iroda- lomszociológiai-politikai feltételrendszer csak a szemléletváltozás tényének elfogadására és egy új — nem generációként megragadható — írói gárda tekintélynövelésére volt alkalmas; nem tette viszont lehetővé abban a szituációban a finomabb artikulálódást. A recepcióban óhatatlanul csak egy csoportként jelenhettek meg a voltaképp különnemű, de egyébként új minőséget képviselő alkotók.

Szilágyi Márton: Együtt — egy másért. A nyolcvanas évek prózája és a kritika

(Jelenkor, 1994/2)

(A TSÚSZÓ SÁNDOR EMLÉKKÖNYVRŐL) Az irodalom-, illetve művészettörténeti ismeretanyag halmozódásával párhuzamosan nőtt tsúszó ázsiója. A szájhagyományra támaszkodó kutatók még azt állították, hogy 1941-ben nemcsak munkássága szakadt meg, hanem földi pályája is véget ért, aztán kiderült, hogy ezek az adatok pontatlanok, a nyolcvanéves alkotó svédországi félrevonultságban él és summázza életútját. Utolsó kívánságának eleget téve, Tsúszót 1990-ben titokban temette el a gyér rokonság, ám a szomorú hír kiszivárgott. Elődjüket benne tisztelő ifjú követői és hódolói ugyanaz év nyarán gyűltek össze az érsekújvári temetőben emelt sírhantjánál, hogy adózzanak emlékének és éltető opusának.

A Lilum Aurum kiadó nagyszerű érzékkel nyúlt a Tsúszóval kapcsolatos történeti anyaghoz, s a megjelenés időrendjéhez igazodva szedte gyűjteménybe a témát érintő művészeket: irodalomtörténeti vizsgálódásokat, utólag felfedezett Tsúszó-műve- ket és tiszteletére alkotott kortárs omázsokat. „Eljött tehát a várva várt pillanat, amikor Tsúszó Sándor életművének lelkes kutatói ötéves áldozatos filológiai búvárkodásuk első eredményeit végre gyűjteményes formában is közreadhatják”, írja a kötet előszavában Hizsnyai Zoltán.

Szombathy Bálint: Legyél helyettem én (Tsúszó Sándor Emlékkönyv)

(Élet és Irodalom, 1994. febr. 11.)