Irodalmi Szemle, 1994
1994/4 - VÁJLOK SÁNDOR: Božena Némcová Magyarországon
Vájlok Sándor Az alsó nép jellemében sok fogyatékosságot talál, viszonyaiban pedig sok fonákságot, bántó árnyat vesz észre. A máséban dolgozó munkások lusták, teddide-teddoda munkát végeznek; nagy vigyázatosságra van mellettük szükség, mert ami mozdítható, azt elviszik. A zsellérek csak akkor dolgoznak becsületesen, ha őrködnek fölöttük. A cselédek között ritka a becsületes. Erkölcsi életük sem kifogástalan; a nemi élet szabad, és a fiatalságnál hamar kezdődik. Ennek következtében az ágyasság elterjedt szokás a házasság helyett, sokan csak úgy összeállnak, és ha megunják egymást, éppen úgy szétmennek. Lelki tulajdonságai közül természetes esze a legkiválóbb. A magyar ügyes nép, sok fortélya van. Ismeri a hivatalok útvesztőit, a természet, az ég és a föld titkait. Tud védekezni a veszélyek ellen, a legtöbb betegségre talál írt a kertben, a mezőn vagy a határban. Nagyfokú értelmességét csak közvetlensége és szívessége éri el. A falukban mindenki ismeri egymást, és köszönnek, ha találkoznak. Városban szolgáló vagy dolgozó ismerőseiket is megsüvegelik, egy-két szót váltanak, és az obiigát kérdezősködés után továbbmennek. Az idegeneket barátságosan fogadják, minden tiszteletet és kényelmet megadnak nekik. Sokszor fárasztó szíveségükért pénzt nem hajlandók elfogadni, sőt a vendéget távozásakor még ők ajándékozzák meg. Utazásai közben, bármelyik faluba fordult be kocsijuk, a bíró, aki bot nélkül még az udvarra se megy ki, udvariasan fogadta őket, és készséggel gondoskodott friss „rospannok”-ról (Vorspannt ejtik így). Kocsijuk mindig repült, a fogatok hamar kimerültek, amiért gyakran igénybe vették a magyar nép szívességét. A magyar ember nem szereti a lassú hajtást, vadul hajt, és állandóan ösztökéli a lovakat. Külföldön dalos, nótázó népnek ismerik a magyart. Ez a kép téves, mert a magyar se nem nótázó, se nem beszédes, hanem szolganép". Munka közben nem dalol, a munkásnak verejtékezésében nem szottyan ilyesmire kedve. Csak akkor dalol, ha magában van; ilyenkor kicsurran torkából a majdnem mindig komoly és mély titkú ének, a korális melódia. Társadalmi és agrikulturális viszonyai rosszak. A feudalizmus palástja alatt jámborul húzza be a fejét; a szolgabíró roppant úr szemében, messziről kitér neki, és alázattal tűri, ha hintájával elgyúrja a vetést, vagy legázolja a gabonát. Hasonlóan magas földi hatalmasság a faluban a bíró. Hatalmi jelvénye a bot és a kaloda. Mindkettőre rettegéssel gondol, akárcsak a patakokra, a rekettyékre és a kamasz Ipolyra, ahol vízi emberek és hableányok lakoznak, és az alkonyat elterülése után rémítgetik a jámbor palócokat. A vidéken porladozó várakra színes meséből sző takarót, hőseik köztük élnek és vezetik őket. Buzdítanak vagy korholnak, akár a boszorkányok, akik jelentős helyet foglalnak el a képzeletvilágában. A mezőgazdaságban még jobban érezhető az elmaradottság. A feudális rendszer nem vonult ki tőle teljesen, sok a közös terület, és néhol nehéz robotot viselnek „ezek a jó, szolgálatkész és kedves emberek". Együgyűségükben és. primitívségükben nem tudják kiaknázni a föld minden értékét. Búzát, rozsot, árpát, kukoricát vetnek nagyobbrészt, a határ jó része azonban kihasználatlanul pazarlódik. Nincs szükség a megfeszített munkára és a törekedésre, mert a föld jóságos és hű és a mostoha bánásmód ellenére is bőven megadja a termést, a kenyeret és a kalácsot.
