Irodalmi Szemle, 1994

1994/4 - TURCZEL LAJOS: A Magyar Minerva helye a két háború közti irodalmi sajtónkban

A Magyar Minerva..

1918-ig kiterjedően a magyar irodalomra tett nagymérvű szlovák hatásokat és kiemelkedő írók (Petőfi, Madách, Mikszáth, Reviczky, Komjáthy Jenő stb.) szlovákságát igyekezett bizonyítani. Olyan „dilettáns kritikai módszer ez, amely a művészetet nem a műben és annak szellemiségében keresi, hanem az író őseitől és tartózkodási helyeitől teszi függővé” — állapítja meg a kritikus, aki aztán már csak egy irodalomkritikai írást közölt (A Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Akadémiáról, V. évf. 8. sz.), öt-hat filmbeszámolót írt, s a neve eltűnt a lap hasábjairól.

Zapf László a prágai egyetem beregszászi hallgatója volt, s az az írása, amely a Bujnák-emlékkönyvben A magyar irodalom Csehszlovákiában címmel magyar nyelven volt közölve, valószínűleg a Bujnáknál írt tanári szakdolgozata vagy annak rövidített változata volt. Erről Vájlok a Magyar Minervában megsemmisítő kritikát írt (V., 2.), s a Zapf által később kibővített és a Csehszlovákiai Magyar Irodalmi Szövetség 1937-es pályázatára beküldött dolgozat ott is az elutasítás sorsára jutott. A kifogás Vájloknál és a pályázati bírálóbizottságnál egyaránt a hivatalos csehszlovák nézetekhez igazodó aktivista magatartás volt. A Vájloknál három évvel idősebb Zapf részt vett a 30-as évek elején hevesen zajló ifjúsági mozgalmi harcokban, Du- ka-Zólyomi Norberttel együtt a Magyar Nemzeti Párttal együttműködő Magyar Munkaközösség nevű csoport vezető embere volt, s kitűnő kultúrpolitikai cikkeket írt (Kisebbségi kultúrpolitika, Magyar írás 1932, 9. sz.; Három kultúrfront, Jövő 1933, 6-7. sz.). Legjobb irodalomkritikái is akkor jelentek meg (Győry Dezső, Magyar írás 1932, 2. sz.; Darkó István, uo. 1933, 5-6. sz.). A Vájlokkal való ellentétek miatt a Magyar Minervába egy évvel később kapcsolódott be, s ott az eredeti nevén már csak két írása jelent meg (Reményi József, a magyar humánum írója, VI. évf. 1. sz.; Szabadság és demokrácia, VI. évf. 2. sz.). További írásait már Bellyei László néven jegyezte, s a lapban két kritika (Mécs László, VI. évf. 6. sz.; Simon Menyhért, IX. évf.

2. sz.) kivételével csak novellákat közölt.

Petneházy Ferenc polgári neve Pohl volt, de e néven nem publikált. Először a Házy, 1936-től pedig a Petneházy nevet használta. A pozsonyi egyetem orvostanhallgatójaként már Vájlokék előtt publikált a lapban: verseket és a szlovák és cseh lírából készített fordításokat. A Magyar írásnak és a Magyar Figyelőnek is dolgozott; az utóbbiban jelentette meg Hviezdoslav Adyt üdvözlő versének (Ano, ty herol- de...) fordítását. A hagyományos költészet művelője volt, s versei fejlett nyelv- és ritmusérzékről tanúskodnak. Elméleti-verstani tájékozottságát az is mutatja, hogy általános magyar viszonylatban az elsők között figyelt fel Ady szimultán ritmusára (lásd: Ady költészete — Schöpflin Aladár könyve, Magyar Minerva, 1935. évf. 5. sz.). Ez az alapos elemző írása akkori kritikaírásunk értékes teljesítményei közé tartozik. Schöpflin könyvét előző Ady-tanulmányai alapján készült kitűnő szintézisnek, s az Adyról írt addigi legjobb műnek minősíti, de az Ady-vers ritmusával foglalkozó részt hibásnak tartja. Terjedelmes kritikája második felében a saját felfogását meggyőző módon fejtegeti, s azt ígéri, hogy ehhez a kérdéshez „egy ősszel megírandó bővebb tanulmányban” visszatér. Sajnos, az ígért tanulmány sem a Magyar Minervában, sem a Magyar írásban és Magyar Figyelőben nem található. Viszont Petne- házynak a Magyar Minerva 1936. évi 7. számától kezdve Szlovák folyóiratszemle címmel önálló kritikai rovata lett, amelyet nagy körültekintéssel s gazdag és lényeges információk nyújtásával vezetett.