Irodalmi Szemle, 1994

1994/4 - TURCZEL LAJOS: A Magyar Minerva helye a két háború közti irodalmi sajtónkban

Turczel Lajos

mű ideológiai mozgalmi csoportok (Magyar Munkaközösség, Prohászka Körök) közreműködésével az érdekvédelmi szervezetek: a Magyar Akadémikusok Keresztény Körei (MAKK-ok) irányították. Ilyen ifjúsági környezetből regrutálódtak a Magyar Minerva új munkatársai, s közülük a legjobbak Vájlok Sándor, Major József, Vajthay Dénes, Zapf László és Petneházy Ferenc voltak.

Az 1913-ban Deákiban született Vájlok (az V. évf. 9. sz. előtt Vajlok) a Magyar Minervában 21 évesen lépett fel, kritikusi tolla itt erősödött meg, s félévtized leforgása alatt objektív kritikaírásunk élvonalába, Szalatnai Rezső és Kovács Endre mellé emelkedett. Kemény bírálataival sok vitát idézett elő. A tekintélyek előtt sem hódolt meg, s a nyitrai Híd Kiadó által megjelentetett dilettáns helyi antológia (Nyitrai írók könyve, 1935) miatt alaposan „beolvasott” a kiadvány körül bábáskodó Neubauer Pálnak. A szlovák irodalommal, kritikával is behatóan foglalkozott, s Alžbeta Göllnerovának a századelő magyar irodalmi életéről tartott előadását soviniszta felhangjai miatt élesen elmarasztalta. íróportréinak java a prohászkás Új Életben, a kisebbségi magyar kultúrpolitikát, tudományos életet és az irodalmi és nyelvi színvonalat elemző tanulmányai pedig a Magyar írásban és a Tátrában jelentek meg. A Magyar Minervában közölt 15-20 írása közül a következőket emelem ki: Erdély és Szlovenszkó (V. évf., 3. sz.); Babits Mihály európai irodalomtörténete (V.,

8.); Szerb Antal magyar irodalomtörténete (V., 9.); Magyar írószövetség Szlovenszkón (VI., 5.); A csehszlovákiai magyar könyv (VIII., 1.) — szlovák és cseh vonatkozású- ak: A mai szlovák irodalom képe (V., 5.); Szlovák emlékkönyv Pázmány egyeteméről (VI., 10.); Petőfi és a szlovák közvélemény (VIII., 5.); Božena Nemcová Magyarországon (IX., 5.).

A pozsonyi egyetem magyar-történelem szakos érsekújvári hallgatója, Major József főleg történelmi munkákat bírált: Haiczl Kálmánnak az érsekújvári, lévai és párkányi végvárakról írt műveit és a Kistapolcsányiak című monográfiáját; Kúr Gézának a Cseh—magyar református történelmi kapcsolatok című munkáját; Jozef Ma- curek cseh történésznek a magyar történelemről készített könyvét (Dejiny Madaru a Uhorského státu). Az utolsó két könyv alapos és erősen vitázó bemutatása egy tapasztalt történésznek is becsületére vált volna. Major a Macurek-könyv bírálatát Újváry József néven közölte, s a névváltoztatásra azért volt szükség, mert a csehszlovák hatóságok a diákoskodó vagy állami alkalmazásban lévő kisebbségi szerzőknek a cenzúra által kifogásolt írásaík miatt egzisztenciális kellemetlenségeket okozhattak. Ilyen meggondolásokkal például a tanár Dobossy László és a tanító Morvay Gyula is többször álnevet használt: Dobossy a Czuczor László nevet, Mor- vay pedig az Örtényi Gyula nevet.10

A Magyar Minervában nyitrainak jelzett Vajthay Dénesről nincs több személyi adatom, de az a körülmény, hogy Vájlokékkal egyidőben lépett fel, és az egyik cikke teljesen egyetemi vonatkozású, bizonyítja az egyetemista voltát. Említett cikkében (Magyar irodalom a Csehszlovák Köztársaság területén — Bújnák Pál könyve, V. évf.

4. sz.) azt az ismertetést pécézi ki, amelyet a pozsonyi és prágai egyetemi bölcsészkarok akkori egyetlen magyar filológiai előadója, Pavol Bújnák professzor a Československá vlastiveda VIII. kötetében a kisebbségi magyar irodalom szlovenszkói területi előzményeiről írt. „A tanulmány, melynek egyedüli célja kimutatni azt, hogy mit köszönhet a magyar irodalom Szlovenszkónak lojális nemzetieskedésében, politikai mellékíze miatt sokszor a nevetség határán jár” — írja Vajthay és felsorolja azokat a szertelenül túlzó megállapításokat, amelyekkel Bújnák a Halotti Beszédtől