Irodalmi Szemle, 1994

1994/4 - VITA - JAKAB ISTVÁN: Nyelvművelésünk múltja, jelene, jövője

Nyelvművelésünk múltja, jelene, jövője

dítani? 6. Lanstyák István és társai nem tartják reális veszélynek a nyelvi különfejlő- dést az utódállamok magyarsága esetében. Most már én sem annyira a különfejlő- déstől, mint inkább a különfejlesztéstől tartok.

Ennek a felfogásnak kétségtelenül van egy igen nagy előnye. Ha ugyanis minden, eddig hibának tartott jelenséget szentesítünk, akkor nem lesz hiba, nem lesz mi ellen küzdenünk. így nem lesz szükség nyelvművelésre sem. Lanstyák István így jutott el tehát a nyelvművelés létjogosultságának tagadásától — a nyelvművelés létjogosultságának tagadásáig.

Valószínű, a szerzőnek ezzel a felfogásával magyarázható, hogy amikor (talán!) még tolerálta a magyar standard itteni létezését, szinte csak erre szorította le, erre korlátozta a nyelvművelés hatókörét, tevékenységének területét. Ezt írja: „A nyelv- művelés csakis a standard nyelvváltozat alakítását tűzheti ki magának célul: vagyis csak olyan beszédhelyzetekben elhangzott szövegeket van joga bírálni, amelyekben a standard nyelvváltozat használata a helyénvaló... Ami azonban a fenti szférákon kívül esik

— tehát a magánérintkezés széles tartományai, az értelmiségiek közötti — nem nyilvánosság előtt zajló — beszélgetéseket is beleértve, az közvetlenül nem tartozhat a nyelv- művelés illetékességi körébe" (1993/6:77). Ezekkel a szigorú szavakkal szinte megtiltja a nyelvművelésnek, hogy a regionális köznyelveket vagy a nyelvjárásokat használókkal foglalkozzék. Semmiképpen nem érthetünk egyet ezzel a kategorikus fogalmazással. Azzal, hogy ne bírálja a nyelvművelés a standardon kívül eső nyelvhasználati jelenségeket, egyetértünk. De hogy ne is alakítsa őket, ne segítse a nyelvi ismeret- terjesztés szintjén se az embereket — természetesen kellő tapintattal és elfogadható módszerekkel —, azzal nem érthetünk és nem si értünk egyet. Elvégre minden belső nyelvtípus használójának joga van nyelvi műveltsége fejlesztéséhez, s joggal várja el a nyelvműveléstől, hogy segítségére legyen ebben. És nyelvművelésünk ezt a segítséget meg is adja mindenkinek.

Mindezek után mit mondhatok nyelvművelésünk jövőjéről? Azt, hogy jövőbeli tevékenységünk nemcsak a nyelvi ismeretek terjesztése lesz, s nemcsak a hibás nyelvi-nyelvhasználati jelenségek elleni harc, hanem küzdelem a magukat nyelvelméleti szakértőknek kikiáltó szobatudósokkal is, akiknek fontosabbak a maguk kiagyalta elméletek, mint anyanyelvűnk fennmaradásának ügye. Akik az őket körülvevő könyvektől nem látják a rideg, fenyegető valóságot. De a nyelvművelés — sőt most már a nyelvvédelem — nemcsak a nyelvművelők ügye, hanem az önöké is, mindnyájunké. Elvégre mindnyájunk anyanyelvéről van szó. Önöknek is joguk van tehát nyilatkozni: vállalják-e a kísérleti nyúl szerepét, kétes kimenetelű vagy talán nagyon is előrelátható sorsát.