Irodalmi Szemle, 1994
1994/4 - VARGA IMRE: Gyakorlófüzet
Varga Imre hogy kilátok a tájra: ősz van. Érett körték és zöld diók az ágakon. Hatalmas fák, terebélyes kőrisek. * * * S míg feszült vagy, görcsös, merev a tartásod, kívül maradsz. Figyelmed erőtlenül visszapattan önmagadról, mások távolságát, taszítását véled érezni. Ahogy közeledsz feléjük, úgy távolodnak tőled. Oldódj fel légzésedben! Válj te magad légzéssé! Hisz úgyis benne élsz, ez éltet. Azonosulj vele. Legyél finom erő, amelynek a lélegzet csupán burka, hordozó anyaga, testesülj meg, ezzel az erővel tapasztalj meg mindent! Ne fogalmazd meg, mi történt, ne szólj, légy maga a szólás, merülj el benne, örömében, valóságában, légy tudatos! * * * Feladat: szemüveg nélkül milyen a világ, a te világod? Hogyan nézel vissza magadra az arcok, tárgyak, fák, színek tükréből? (Hát nem makulátlan!) Minél távolabbra nézel, annál bizonytalanabbul teszed. Körvonaltalan, jelzésszerű a külső, a többiek, a mások. Jobban bele kellene hajolnod az idegen terekbe, bizalmasabbnak kellene lenned. Mosolyogj. Tudod, hogy a feszülés, a merevség megnehezíti dolgodat. Lazíts minden adódó helyzetben. Engedd le a vállad! Ne feszítsd meg a nyakad, simuljon el a tarkód! Az autórendszámok vonalait, a plakátok betűit újraírod tekinteteddel. Vissza a középpontba! A külsők középpontjába is. Ne akard, hogy egyszerre, teljes felületükkel kapjad a dolgokat! Ez a mohóság a gyöngeséged lenne. Ne a mennyiséget akard! Add bele magad! Föltárul minden egy ponton is. A pontok: elérendők. Pontosnak kell lenni a látásnak is, ez a szabadsága, nem a méret, a felület. Falánkságod a képekhez. Esetlen vagy, de így közelebb kerülsz ahhoz, ami vagy valójában, s ez nem csak lehetőség, feladat is: pontosítsd a külsők képét, engedd, hogy pontosság legyen. A dolgokbalátás nélkül nincs tudás, csak ismeret. * * * A megértés, beleélés minden illúziónkkal való leszámolásnak első mozdulata, célja. Maga az út. Mindenhová folyton megérkezünk, mindenhonnan folyton elindulunk. Nem kell megérkezni, nem kell eltávozni, megtörténik, ha élünk. Jelen lenni mindenestül! A menésben is. Ez a teljesség egyik felkínálkozó képe, paradoxon, mint a kettősségek egyesítése mindig. * * * Tan-haikuk. Mint orra elé lógatott szénacsomó után a szamár, éhséged/ő/ csábító dolgok felé meddig igyekszel? Hogyan törekedj úgy, hogy nem mozdulsz? Legyél te a törekvés! * * * Homályos arcok, bizonytalan ablakok, az összezagyvált távlat, titokzatos, szétszá- lazódott jövő. Élesedjen, tisztuljon a kép bennem végre, mintha tükörbe látnám
